Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)
Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)
Ditrói Sándor (1923) 1988. december 3-án, 65 éves korában választották Miskolc 36. díszpolgárává dr. Ditrói Sándort, a Vasgyári Kórház-Rendelőintézet igazgató főorvosát. Az indoklásban kiemelték kórházépítő-fejlesztő tevékenységét, az üzemorvosi rendszer kiépítésében vállalt szerepét, valamint kiemelkedő szakmai-társadalmi munkáját. Ditrói Sándor Diósgyőr-Vasgyárban született, szülei hasonlóan diósgyőriek voltak. Munkájuk, életük ehhez a településhez kötötte őket. Természetes volt tehát az elemi iskolai éveket a vasgyári is kólában tölteni. Ezt követően a tervezett misko ci Fráter Gimnázium helyett Eger és a cisztercitál iskolája következett, 1933-1941 között. Az é-ettségi után a Pázmány Péter Tudományegye :em orvosi karára jelentkezett, ahol éveken ke észtül a Szent Imre kollégium lakójadiákja voll. Az orvosi egyetemet Budapesten végezte, diplomát 1948-ban Debrecenben kapott. A szakvizsgát a debreceni Orvostudományi Egyetem fül-o r-gégészeti klinikáján szerezte meg. Még ebbei az évben „visszajött" Diósgyőrbe a Vasgyári Kórházba, Földesi József mellé, aki 1937től dolgozott a sebészeti osztályon főorvosként. Sebész voit mindaddig, amíg Czier Béla vezetésével létrt nem jött a fül-orr-gégészeti osztály. Ehhez elsődlegesen arra volt szükség, hogy Czier Béla 1946-ban hazatérhessen a hadifogságból; másrészt pedig arra, hogy a belgyógyászati épület magasföldszintjén 1950-ben megalapíthassa osztályát. 1950-1954 között Czier osztályvezető fő )rvos mellett dolgozott, s ekkor már Ditrói Sándor, 1990 rendszeres volt a kapcsolat a budapesti klinika hasonló osztályával. Dr. Ditrói Sándor 1954ben - a háború alatt - Koreába ment orvosként dolgozni. A háború befejeződése után hazajött, s 1956-ban Miskolcon kötőt házasságot szöuli születésű feleségével. A Vasgyári Kórház fül-orr-gégészeti osztályának nagy munkabírású, tevékeny és áldozatkész főorvosa, Czier Béla 1957-ben meghalt. Állására 1958 májusában Ditrói Sándort pályázat út-