Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)
Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)
Nyírő Sándor (1907-1988) Nyíró Sándor, 1974 Miskolc Megyei Jogú Város Tanácsa 1984ben a felszabadulás 40. évfordulóján XIII— 155/Tk. 30.770/1984. számú VB. határozatával díszpolgári kitüntetést és oklevelet adományozott Nyírő Sándornak. Az elhangzott indoklást az alábbi szöveggel őrzi a város „ Arany-könyv" -e. „Már a felszabadulás előtt is tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban. Egyik szervezője volt a MOKAN Komitének. A pártnak 1929 óta tagja. Több magas kormánykitüntetés tulajdonosa. 1945-ben a Diósgyőri MKP titkára, 19461947-ben az Abaúj Megyei PB. titkára volt. 1949től nyugdíjazásáig különböző fontos állami és gazdaságvezetői beosztásban dolgozott. Mindig szem előtt tartotta a város és szűkebb lakókörnyezetének fejlesztését. Képviselte a lakosság gondjait és közreműködött a jogos érdekek érvényesítésében." Nyírő Sándor 1907-ben született Diósgyőrben. Édesapja a Vasgyárban martinászként dolgozott. A hat elemi elvégzése után kellőképpen ugyan nem érzékelte, de befejeződött az I. vüágháború. Az ezt követő Tanácsköztársaság rövid időszakában „a politikai értelmét az eseményeknek még nem tudtam felfogni, csak azt értettem meg, hogy ezután nem fogunk éhezni, hogy lesz kenyér minden proletár gyermeknek" - fogalmazta meg egy 1978-ban készült visszaemlékezésében. Úgy ítélte meg, hogy 1927-ben történt egy fordulat életében, amikor kapcsolatba került, majd belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. A világgazdasági válság idején egyik visszaemlékezésében azt fogalmazta meg: „a munkanélküliek száma nő, 23 éves vagyok és munkát nem kapok sehol. Sokszor az egész várost bejárom, hogy bármilyen munkát kapjak." Ilyen körülmények között telt el egy-másfél évtized életéből. 1944 szeptemberében behívták katonának. Ennek nem tett eleget, s a diósgyőri ellenállási mozgalomhoz csatlakozott. Mint katonaszökevény részt vállalt Miskolcon és Diósgyőrben a MOKAN Komité ellenállási mozgalom szervezésében. 1944 decemberében részt vett Diósgyőr-