Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

Miskolci különlegességek

Régi miskolci vásárok A vásár vagy az egykori „köznép" szójárása szerint a „sokadalom" minden arra jogosult településen, így Miskolcon is (legtágabb értelemben) az adás-vevés színtere és alkalma volt. Nem csupán az anyagi termékek cseréjére kell gondolnunk, ez egyben lehetőség volt a szellemi javak cseréjére is. Fóruma az emberi ismeretek, információk átadásánaki-átvételének és közvetítésének, s mint ilyen, jeles alkalom volt a település életében. A városi fejlődés, az urbanizáció útján és annak elismerésében komoly tényező volt a megtartható országos vásárok száma, azok évszakok szerinti rendje is. Ezekről nem az adott település elöljárósága döntött, hanem királyi adományozás, szabadalom foglalta írásba. Miskolc a 17. század közepén két alkalommal rendezhetett, hirdethetett országos vásárt. A pünkösd havi, áldozó napi vásár megtartására május 21-én, a Szent Lukács napi vásárra pedig október 18-án került sor. Később, de még ebben az évszázadban újabb két adomány ismerte el a város fejlődését, kereskedelmi szerepét és jelentőségét. A Szent Julianna napi vásárt február 16-án, a Sámuel napi vásárt pedig augusztus 21-én tartották. A négy vásár joga megmaradt a 19. század végéig. 1801-ben I. Ferenc király (1792-1835) még egy országos vásárt engedélyezett, s így Miskolc a 20. század elejéig öt alkalommal tarthatott országos vásárt (február 16., május 21., augusztus 26., október 18. és december 16.) Az országos vásárok mellett kisebb jelentőségűek voltak a hetivásárok, amelyek (heti) két alkalomra vonatkoztak. (A piacot, a Búza teret jól ismerők ma is igazi piacnapnak, vásári alkalomnak ezt a két napot tartják.) A vásárok és piacok helye kezdetben mindenhol a település középpontjában, központi helyén volt. így Miskolcon a Szinva-patak és a tapolcai bencés apátság háza, fogadója közötti részen volt a középkori piactér. (A mai Kossuth-Széchenyi utcák sarkán, a Pannónia szálloda helyén.) Területe az ún. Sötétkapu megépítése előtt kb. tízezer négyzetméter nagyságú volt, s Derékpiacnak nevezték. Ahogy a város lakott területe növekedett, terebélyesedett, s ahogy vonzotta az állataikat, mezőgazdasági terményeiket és ipari, kézműves termékeiket ide fuvarozókat, úgy bővült a „vásári sokadalom" területe is. A Városház tér felé a Felső, az akkor még mocsaras rét, a későbbi Búza tér felé pedig az Alsó piac alakult ki. A középkori piacteret először az 1771-ben épült „boltozott kapu kezdte meg zsugorítani, aminek a 19. század elején jelent meg a napjainkban is használt, fogalommá vált „Sötétkapu" elnevezése. Itt ebben a mai belvárosi térségben alakultak ki a korai, vásározással kapcsolatos építmények: a boltok, a korcsmák és a vendégfogadók. Közöttük is szép hangzású volt a mai Pátria helyén állt „Fekete sas", vagy a túlsó oldalon, a Sötét kaputól keletre a „Szarvas korcsma". A nagybani terményárusításra, s főleg az állatvásárra fokozatosan alakult ki a lakott településen túl, de a folyóvízhez is közeli ún. külső piac vagy vásártér. Helykijelölésében az volt a