Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

Miskolci különlegességek

tett kivégezni. A nem nemes származású bűnös­nek kerékbetörés, vagy akasztófa járt. Az ítélete­ket a Tetemvár háta mögött, az Akasztóbércen, korábban az Avas keleti végén, az ún. Hóhérbás­tyán hajtották végre. A nyakoágó elnevezés, vagy a Pallos utca hasonlóan a régi jogszolgáltatás emlékeként maradt meg utcaneveinkben, vagy egy-egy terület elnevezésében. Pontosan nem tudjuk, hogy a két pallossal hány ember vérét ontották ki. Azt sem lehet sej­teni, mikortól használták, s ki volt az utolsó, akit ezzel a szerszámmal végeztek ki. A legérdeke­sebb kivégzés minden bizonnyal 1698-ban volt, amikor Miskolc saját főbírójának vette fejét. Az esetet - amelyből ballada született, s amiről „A miskolci bíró" címmel Tompa Mihály is verset írt - a politikai gyilkosságok, „koncepciós perek" egyik korai esetének is tarthatjuk. Kondai Kiss Mihály az áldozat, nemes em­ber lévén, kijárt neki a „pallos által történő elve­szejtés". Miskolczy Simon János kutató-levéltáros a század elején nyomozta ki, hogy a főbíró a felső­borsodi Kondó községből származott Miskolcra. Armális levelét még apja Kys András szerezte 1667-ben. Az adományozó I. Lipót volt, az ado­mányozás helye pedig Borsod vármegye az idő­beli székhelye, Vég-Szendrő. A címerlevél felso­rolja Kys András gyerekeit, közöttük Mihályt is, aki akkor már élt. Ebből arra lehet következtetni, hogy amikor „bűnbeesése" történt, kb. 30 éves „javakorabeli" ember volt. (Érdekes, hogy a csa­lád egyik késői leszármazottja, szintén a város főbírói székében csaknem hasonlóan végezte. Igaz ez később, 1862-ben, az elnyomatás, az ön­kényuralom éveiben történt. A város vezető testülete, a főbíró, az albíró és a főjegyző összetűzésbe került a császári biztossal. Ezért mindhármukat Kassán haditör­vényszék elé állították. Az „incidenst" halál he­lyett végülis börtönbüntetéssel „úszták" meg.) Közel három évszázad távlatából csupán annyi bizonyos, hogy Kondai Kiss Mihály főbírót va­csorára invitálták, ahol nemcsak etették, hanem keményen itatták is. Hazafelé menet gon­doskodtak női kísérőről, majd néhány jómódú polgárról, aki távolról kísérte és kifürkészte a főbírót. Másnap reggel már városszerte terjen­gett a hír a főbíró házasságtöréséről. Négy nap múlva a városi ítélőszék, majd a megyei fórum is bűnösnek találta a főbírót, s mint nemes embert, pallos általi halálra ítélte. A lefejezést 1698. októ­ber 3-én hajtották végre nyilvánosan, nagy tö­meg előtt a város piacán. A holttestet az avasi vagy a Deszka temető árkában földelték el. Mindezek után megjegyezhetjük, ha Kondai Kiss Mihály pár évvel később keveredik ilyen cselve­tésbe, már olcsóbban megúszhatta volna, hiszen a 18. század elejétől hasonló bűnökért legfeljebb ötven korbácsütés volt az ítélet. A „pallós-ítélet" áldozatairól nem készült kimutatás, összeírás. A középkori törvényekre gondolva, s persze látva a fejezőpallosok sok helyen csorbult élét, gyaníthatóan nem kevésszer használták. A történeti kutatás feladata, s levél­tári búvárkodás eredménye lehet egy ilyen lajst­rom összeállítása, annak megtudása, hogy kin, s mikor hajtottak végre utoljára ilyen ítéletet Mis­kolcon. Azt, hogy meddig „dolgozott" a hóhér pal­lossal Magyarországon, - ismerjük. 1828-ban Fraknón volt a utolsó előtti lefejezés feleséggyil­kosság miatt. A per anyagát és az ítéletet min­denki okulására a kivégzés előtt köröztették, közhírré tették Magyarországon. Az utolsó lefe­jezés pedig alig több, mint másfél évszázada tör­tént Pozsonyban. Az országgyűlés időszaka alatt Ung megye követe lett gyilkosság áldozata. Mint kiderült saját hajdúja és inasa volt a gyilkos.

Next

/
Thumbnails
Contents