Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A főutca polgár- és üzletházai

vaslemezzel borított biztonsági ajtókkal lehetett zárni. A ház kapualja három boltszakaszos, az íves keskeny csehsüveg boltozatokat osztó he­vederek folytatásában széles lizénák futnak le a lábazatig. Az udvar függőfolyosóját konzolok támasztották alá, melyek eredetileg a függőfo­lyosó vasrácsai és függesztő pergolái igen szép, miskolci jellegzetességeket mutató romantikus ívű kovácsmunkák. Az erősen átalakított épület az eltelt évtizedek során számos, igénytelen tol­dalékkal bővült. A 20. század elején készült fénykép felvéte­leken jól kivehetők a portálok, a feliratok, ame­lyek azonosítására az 1895-ben és az 1912-ben kiadott városi címtárak szolgálnak. Ebben az időszakban itt volt Máhr Károly fűszerkereske­dése, mellette dohányáruda és egy biztosítási ügynökség. Az 1910-es évek elején-közepén a fűszerkereskedés helyére Kellner és Fodor „Kígyó Gyógyszertárba költözött. Az 1930-as években Baruch Gyula „Fehér Kígyó Gyógyszertár"-a volt a meghatározó, vagy figyelemfelkeltő üzlet, míg az 1940-es években a Nemzeti Hitelintézet Rt. miskolci fiókja volt az épületben, s természetesen itt volt az igazgató lakása is. 1995-ben a hatalmas alapterületű épület és szűk udvara szintén sokféle üzletnek, vállalko­zásnak, butiknak nyújt kisebb-nagyobb alapterü­letű elárusító helyet. A Széchenyi utcai oldalon az Állami Biztosító Rt. 1. számú fiókja, mellette csemege és édesség boltot találunk 1995-ben. A Széchenyi-Kazinczy sarok, 1994

Next

/
Thumbnails
Contents