Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep

Miskolci Szappangyár Rt. (Vay u. 31.) A foglalkozásra utaló csahídnév bár évszázadokkal korábban előfordul, mégsem találkozunk a mesterség leírásával, sem arról nincs tudomásunk, hogy céhbe tömörültek volna a szappanosok Miskolcon. A 19. század végén és a 20. század elején mindössze egyetlen mester állított elő szappant, mint kisiparos és néhány munkást tömörített a szappangyártók szövetkezete, amelynek a Vay, (mai József A.) úton volt telepe. Ebből nőtt ki a miskolci szappangyár, amely vállalkozásként nem bizonyult hosszú életűnek. A szappan a 19. századi Miskolcon jórészt a szomszédos településekről piacra, vásárra szállított termék volt. A módosabb parasztgazdaságokban az elmúlt évszázadban kezdtek foglalkozni jelentősebb mennyiségű előállításával. Néprajzi leírásokból tudjuk, hogy a szappanfőzés alapanyagát, a disznó, marha- és birkafagygyút, vagy olajpogácsát, de általában a zsíros hulladékot az év folyamán összegyűjtöttek, s főzésére leginkább tavasszal kerítettek sort. A zsiradékon kívül szükséges kellék volt még a fahamu, a mész, a só, a festék és illatszer anyag, valamint a víz. A főzés legfontosabb kelléke a marólúg, amelyet vizes fahamu és égetett mész felhasználásával készítettek, de a század elejétől ez már közvetlenül üzletből is beszerezhető volt. Ezt forralták fel, s ebbe került a szappan alapanyaga, a zsiradék. A főzés közben a zsiradék „szétmaródott", sa kicsapódó szappan a főző tégely felszínén összegyűlt. Ezt szedték le, s öntötték különféle formákba. A szappant - kívánt minőségétől függően - háromszor-négyszer is átfőzték, színezték, különböző anyagok felhasználásával illatosították. Az eljárás nem, csupán az alkalmazott munkaeszközök, a technika változott az idők folyamán. A megyei levéltár anyagában 1892-ből és 1893-ból származnak azok a feljegyzések, amelyek szerint a vágóhíd és a Sajó folyó közötti, a lakott városrésztől távoli helyen szappanfőző és gyertyamártó műhelyt kívántak alapítani miskolci polgárok. Weinberger Simon vállalkozásáról a múlt század utolsó évtizedéből vannak adataink. Eszerint a volt Svódium-gyár, azaz a vágóhíd melletti csontliszt- vagy enyvgyár közvetlen szomszédságában üzemeltette műhelyét. A mellékelt rajz szerint az egész műhely 4 öl széles, 4 öl hosszú és 2 öl magas kőből és téglából épült, zsindellyel fedett építmény volt, mindössze pár méterre a Sajó medrétől. Innen vélhetjük, hogy a foglalkozás időszakos lehetett, s csak bizonyos mennyiségű szappan kifőzésére majd értékesítésére utal. Ezt támasztja alá, hogy a tulajdonos az engedélyt megkapta, de a műhely működésére csak eseti adatok vonatkoznak, feltételezhetően a századforduló környékén meg is szűnt. A Szappangyár jogelődje az 1905-ben alakult Miskolci Szappanosok Termelő Szövetkezte volt. A Miskolci Ipari Hitelszövetkezet támogatásával, majd 1909-től az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) tagjaként működött. A