Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)
A város szíve, a Zsolcai kapui ipartelep
ságos. Mint minden „fővárosi" igénnyel megfogalmazott építészeti vállalkozás „fővárosi" közhelyek ismétlésével is operált, dolgozott. Az egykor kétemeletes impozáns tömegű épületet mai formájában már nehezen rekonstruálhatjuk. A régi fényképen azonban feltűnik, hogy a második emeleti osztópárkány egykor a koronázópárkány szerepét töltötte be. Tehát a harmadik emeleti ráépítés - bár a homlokzati tengely megtartásával történt - mégsem illeszkedik az eredeti architektúrához. Nincsenek biztos forrásaink arról, hogy az épülettömb keleti végén található kapubejáró, a fölötte elhelyezkedő lépcsőház, illetve lakóterek mikor keletkeztek, de feltehetően valamely telekszerzési akció nyomán csatoltattak az épülethez. Ez az egytengelyű, háromemeletes építmény az 1930-as évek végének jellegzetes neoeklektikus stílusjegyzeit viseli magán. Az így összeállt homlokzatot a jelenlegi koronázó párkány fölött egy törtívű volutás díszvázákkal ékesített oromdísz koronázza, melynek a tengelytől való jobbra tolódása igazolja azt a hipotézist, hogy a jelenlegi kapubejáró későbbi toldalék. A szerény esztétikai igénnyel megfogalmazott oromdísz közepén fekvő vakolatkeretelésű ablak nyílik. 1928-ban felvetődött az emeletráépítés szükségessége, mert fel kellett szerelni a pénztárt minden olyan eszközzel, amely azt a régió legelőkelőbb intézményévé teszi a hasonló rendeltetésű épületek között. Az emeletráépítés mellett a másik elképzelés úgy szólt, hogy az OTI tulajdonában lévő 600 négyszögöl nagyságú teleknek a tervezett új utca frontjára (ez a mai Bajcsy-Zsilinszky E. u.) építsenek egy kétemeletes, kizárólag a betegellátást szolgáló orvosi rendelőt. Bekövetkezett az, ami a város történetében, legalábbis a városépítéBejárat feletti ablak kiképzése, 1995