Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. (Miskolc, 1995)

Bevezető

évek közevén még érzékelhetően vonzotta az ittlakókat és ideérkezőket egyaránt. A Miskolcról gyakran megfogalmazott negatív jelzők, vagy inkább megállapítások így kapnak történeti hátteret, tartalmat. A lokálpatriotizmus vélt vagy valós hiányára ez magyarázat a talán közelebb visz a „mai miskolciság" megértéséhez is. * * * A város 19. századvégi, 20. század eleji átalakulásának, a polgárosodás folyamatának megértéséhez a miskolci szellemiség, vagy mentalitás megismeréséhez kívánnak hozzájárulni a kötet írásai. Úgy gondolom, a város polgármestereinek szakmai alkalmassága, vagy alkalmatlansága, minden esetben érzékelhető volt. Mint a város „első számú emberei" így válták fontossá számomra, s rajtuk keresztül áttekinthető volt a város vázlatos története, eredményei, gondjai, mindenkori gyarapodása is. A város vezetése mellett nagymértékben befolyásoló, sőt meghatározó tényező volt Miskolcon a Zsolcai kapui ipartelep. (Valójában csak a MÁV javítóműhely nem sorolható ide a városi nagyüzemek közül.) Ez az ipari tevékenység szülte viselkedés-gondolkodás jellemezte a városi társadalom egy rétegét. Az 1944. évi német robbantások különböző mértékben ugyan, de összességében igen jelentékeny károkat okoztak a térségben. Sok üzem még ekkor meg is szűnt. Diósgyőr pedig a „fúzió" után és a későbbi évtizedek során egyértelmű meghatározója lett a város ipari arculatának, gondolkodásának. A kereskedelem, a bank és hitelviszonyok szintere mindig is a főutca, vagyis a Széchenyi utca volt. Itt épültek a nagy üzletházak, a főutcái hangulatot meghatározó polgárházak, s a város 12 bankja közül is 10 a főútvonalon működött. Ezért vállalta a kötet harmadik fejezete a főutca polgárházainak bemutatását a Színház és a Centrum közötti utcaszakaszon. S mert a miskolci polgár jókedvének kiapadhatatlanul forrása az Avas, ott is főleg a pincék voltak, így kerültek a záró egység részeként érdekességek, különlegességek a kötetbe. Ezek is hozzátartozói, összetevői annak a „miskolciságnak", amelyről a korábbi leírások bebizonyítják, hogy nem is létezett. A város egykori társadalmát, annak képviselőit, vagy képviselő rétegeit, a ránkhagyott városi környezetet, emlékeket ha megismerjük, minden bizonnyal tettenérjük önmagunkban miskolciságunkat. Ezért lehet az, hogy amikor e kérdést megfogalmazzuk, a választ valamilyen értelemben, ismerettel és érzelemmel magunkban hordozzuk. Gróf Széchenyi István szobra, 1995