Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Iparos-, kereskedő- és polgárházak

Nemesi kúria a Nagy-Hunyadon (Hunyadi János u. 6.) 1992-ben látott napvilágot Borsod-Abaúj- Zemplén megye képes műemlékjegyzéke. A hét darabból álló sorozatban I. számot kapott a „Miskolc és környéke" címet viselő szép és főleg hasznos füzet. A Hunyadi utcáról két lakóházat mutat be, s mivel a város valamennyi templo­máról ad néhány mondatos leírást, így meg­említi az 1789-1797 között épült evangélikus templomot is. A Lévay házat (Hunyadi u. 4.) kiemelve felhívja a figyelmet a szomszéd - ha­sonló műemlék - épületre is, amelyet Szathmáry- Kiróiy, vagy Báji-Patay kúriaként ismerünk. A középkori telken emelt ház egykor csak­nem a város szélét jelentette. Innen indult ki a Diósgyőr felé vezető országút. 1600 táján a mai zenepalota épülettömbje mellett állott a városból kivezető, ún. Győri kapu. 1702-ig kiépült a „Hu- nyad utca" a mai Tizes honvéd utca elejéig, s természetesen ennek megfelelőn tolódott a város kapuja is Diósgyőr felé. Az ekkor még gyéren beépített terület házainak egyike a Bükk-család kúriája volt. A 18-19. században ők „üzemel­tették" a mai Bartók tér helyén állt vízimalmot. Egy 19. századi miskolci naplóíró emlékezete szerint: „újra előttem van a rengetegül hosszú Nagy Hunyad. A poros út, amely kivezet Diós- Győrbe és előttem áll a ma már rendesen palo­tává vedlett, egykor oly kedves, ódon Szath- máry-Király-féle magna curia." Ez a család éppolyan közismert volt és jeles személyeket adott a város megtartásra érdemes történetének, mint a Széchenyi u. 12. számú házzal emléket hagyó Vay-család. Abban is egyeztek, hogy a Miskolc melletti Zsolcán települtek. Még a 20. század elején is „Szathmáry Zsolca" és „Vay Zsolca" volt a neve Felső meg Alsó Zsolcának. Mint vármegyei tisztségviselőkről jegyezték fel, hogy „úgy a megyei életben, mint a társaságok terén is ezek vitték a szót. Ezek után igazodott a huszas, harmincas esztendőkben Bors vezér vármegyéje." A húszas-harmincas évek termé­szetesen a 19. század elejét jelentik: s Szathmáry Király József ekkor építtette fel a korábbi, ún. Bakos-féle telken miskolci kúriáját. Kisebb át­alakításokkal látjuk ezt az épületet napjainkban is. A házat később az egyetlen leánygyermek A Báji-Patay kúria 1937-ben 245

Next

/
Thumbnails
Contents