Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)
Nagy múltú középületeink
A miskolci városháza (Városház tér 8-10-12.) Az Erzsébet tér kialakulásában, majd tervszerű kiépítésében meghatározó volt az avasi templom látványa. Csak úgy lehetett építkezni, hogy annak központi része, szervező eleme a templom maradjon. Hasonlóan érzékelhető a Városház tér esetében is: a városháza, illetve a megyeháza meghatározza a tér jellegét, hangulatát. Minden forrás arról tanúskodik, hogy a városháza mindig mai helyén, a jelenleg Városház tér 8-as számmal jelzett telken állott. Az egyszerű, szegényes berendezésű építmény (az 1600-as évek közepétől nyomon követhetően) a „városi uradalmi építmények" központja is volt. Vele szemben, a későbbi megyeháza telkén volt még egy nagyobb épület. Ezt vendégeinek elszállásolására 1694-ben kapta királyi adományként településünk. Ettől a kúriától nyugatra, a mai Városház tér 5. számú telken azonosíthatóan a város mészárszéke és korcsmája helyezkedett el. Ezek jelentették az uradalom mezővárosi központját. A mai városháza elődjét 1762. június 5-én kezdték el építeni, s 1763-ra már elkészült. Az építmény méreteit, jellemző vonásait, belső tér- kialakítását sajnos nem örökítették meg értékelhető leírások. Eredeti formájában 80 évig állott fenn. 1843-ban a várost ért földrengés, majd az ezt követő tűzvész annyira megrongálta, hogy csaknem használhatatlanná vált. Újjáalakítása után még 1870-ig adott helyet a tanács embereinek. 1868. november 5-én Losonczi Farkas Károly főbíró, majd polgármester elnöklése alatt született határozat a város „új kisded közházának, a közügyek és szolgálat érdekében is már mellőz- hetetlenné vált, ki- illetőleg felépítésére." 1870. március 26-án került sor az ünnepélyes alapkőletételre. Ekkor egy üvegből készült hengerben elhelyezték a városháza építéséről szóló közgyűlési határozatot, amelyet a testület 102 tagjának aláírása zárt le. A város polgárai „privát adakozásból" arany, ezüst és rézpénzeket tehettek a tégelybe, s így küldték üzenetüket azoknak, akik a következő épületet emelik majd ezen a telken. Az építkezés Czakó Lajos városi főmérnök felügyelete alatt Klein Ede építőmester irányításával meglehetősen gyorsan haladt. Már a földszinti ablakoknál tartottak, amikor kiderült, hogy az új városháza ablakai - természetesen megengedhetetlenül - kisebbek, mint a környező házak ablakai, s ezért megszületett a döntés, hogy azokat 6 hüvelykkel nagyobbra kell szabni. A második emelet felhúzása után elfogyott a város pénze, a berendezésekre pedig egyáltalán nem futotta. A főbíró sajátos megoldást választott: Miskolc város hölgyeihez fordult. Eszerint „a minden jóra és nemesre fogékony nők áldozatkészsége hivatik fel, hogy kézimunkát, apró csecsebecsét, műtárgyakat adjanak össze egy tárgysorsjátékra, amelynek jövedelméből a belső berendezést elkészíthessék." A sorsolási játék, majd az ezt követő bál bevétele valóban elégnek bizonyult a munkálatok befejezésére, s így 1871. január 16-án megtörténhetett „Szab. Miskolcz Város Újonnan Épített Házának a közhasználat 29