Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Egyházak

oka az volt, hogy az itt állomásozó 5. majd 65. számú gyalogezredben szolgáló rutén és román anyanyelvű katonák közül nagyon sokan itt nősültek meg, s itt eresztettek gyökeret. 1900. augusztus 20-án megalakult a miskolci egyházközség, amely önállósulásáig a görömbölyi nagymúltú anyaegyházközség filiájaként működött. Egyik fő célkitűzésként fogalmazták meg az akkor még illegális magyar istentiszteleti nyelv használatát. (A környékbeli falvakban még ezután is legalább másfél évtizedig az egyházi szláv volt a liturgikus nyelv.)

Az egyházközség első lelkészévé az eperjesi püspök Schirilla Szólón Andor egyházmegyei főlevéltárost és teológiai tanárt nevezte ki, aki 1905. november 15-én foglalta el új hivatalát. Az építendő új templom kiválasztott telkét Miskolc város ajándékozta, de annak felépüléséig az istentiszteletet a Szeles utcai paróchia kápolnájában, majd a minorita templomban végezték. 1910. május 22-én megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel. A megvalósítás Galter János tervei szerint és Hricz József jeles építész kivitelezésében történt.

A templomot 1911. szeptember 15-én a címünnepen, Nagyboldogasszony napján szentelték fel, rendkívül ünnepélyes keretek között. A korabeli tudósító szerint ekkor a „mintegy tízezer emberrel borított Búzatéren megkon- dultak a szép harangok. A menet élén a kereszt s lobogók haladtak . . . utánuk haladt a szomszéd falvak tíz egyházi gondnoka, mindenki hármas gyertyát tartva kezében. ... A püspöki kiküldött utánna iszóppal megszentelte a templomot. Ennek befejeztével a harangok zúgása közepette körmenettel vonult be a nép a templomba, elől vívén a szentséget, mely eddig a sekrestyében tartatott."

A templomot kívülről szemlélő figyelmét fel kell hívni egy érdekes mozzanatra. A harangtorony csúcsán ma is látható kettős keresztet a miskolci ortodox egyházközség ajándékozta az új templomnak. Az ortodox templom toronysisakja 1875-ben egy nagy viharban ledőlt, s annak helyreállítását a szerb király vállalta. Az ajándék késett, s amikor megérkezett, már 1888-tól állt az ortodox egyház új toronysisakja és toronykeresztje. A megkéső ajándék így adományozódott tovább, s a mai napig a felekezetek közötti kapcsolat szép példájaként jegyzi a város története.

Még nem készült el a templom belső berendezése, amikor megöntették a négy új harangot. Az elsőt a pócsi Mária tiszteletére (920 kg), a másodikat Keresztelő Szent János (640 kg), a harmadikat Szent Miklós (522 kg), a negyediket pedig remete Szent Antal (262 kg) tiszteletére öntötték Seltenhoffer Frigyes soproni harangöntödéjében. Ez volt az egyetlen miskolci templom, amelynek négy harangja volt. (Közülük hármat a háborúk során elhurcoltak, „elrekviráltak".)

Ez a templom méltatlanul marad ki a miskolci látnivalók sorából, pedig harmonikus, szép belső tere, pompás berendezése méltán tarthatna igényt nagyobb érdeklődésre. Ikonosztázionját az első parochus idejében és vázlata alapján 1918-ban készítették a Rétay és Benedek műintézetben. A berendezés tárgyai némileg átmenetet képeznek a hagyományos bizánci és a latin szemlélet között. A szentély és a diadalív falfestményeit Pctrasovszky Manó és Leó sátoraljaújhelyi művészek festették.

A közelmúltban mind külsejében, mind belső terében megújult templom a Búza tér nyüzsgő forgatagában megnyugtató együttesként, építészeti alkotásként jelenik meg.

162