Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)
Egyházak
Érdekességként említjük, hogy a 19. század második felétől nyomonkövethetően a torony lakóhelyül is szolgált. Olyan családok váltották itt egymást, akiknek a harangozáson, az órakezelésen túl feladata a torony környékének rendbentartása, s főleg a tűzkártól való megóvása volt. Ez a gyakorlat 1968-ig volt meg, s ekkortól megszűnt a torony környékének gazdasági udvarként való használása is. Figyelmet érdemelnek a torony volt harangjai is. Volt idő (a 19. század végén, 20. század elején), amikor öt harangja zúgott a város fölött. Az első világháború számos fémbeszolgáltatási felhívását követően 1917-ben és 1918-ban áldozatul estek a harangok is. Közülük a legértékesebb az »in. lármás harang volt. Novotny Gyula egykori református lelkész kutatásaiból tudjuk, hogy ez a harang 1838-ban megrepedt, 1839/ 1940-ben újraöntötték, s felkerült rá a korábbi harang felirata is. (Ennek a szövegét sajnos nem ismerjük.) A jelenleg is meglévő, működőképes két harang az 1920-as években került a toronyba, így 1923-ban a 750 kg-os Miklós és 1926-ban a 250 kg-os Johanka. Amennyire különleges építménye az avasi műemlékegyüttesnek a harangtorony, annyira különlegessége a harangtoronynak az óra. Már 1740-ben írás „szól" a kopott „verő-órá"-ról, amelyet 1781-ben újjal váltottak fel. Egy-egy óranegyed elteltét már ekkor is jelezték a harangok. Elkészülte után fél évszázaddal, 1831-ben kellett először javítani a szerkezetet. 1884-ben aztán végleg elromlott. Zittkovszky Zsigmond miskolci hírneves órást kérték fel az új szerkezet elkészítésére. Ekkor megváltoztatták a műszer korábbi helyét, s az a harangok alatti, kőfallal övezett helyiségbe került. Jeles eseménye volt a városnak, amikor 1941. május 1-én megszólalt a harangjátékos óra. A toronyóra és a harangjátékos szerkezet Csury Ferenc szegedi mester alkotása, s Győry Nagy Lajos és Győry Nagy István adományaként készült. (Ezt a torony keleti falán márványtábla örökíti meg.) A Felsőmagyarországi Reggeli Flírlap 1941. június 8-án „Az avasi harangjáték titkai" címmel jelentetett meg egy írást, amelyben azt olvashatjuk, hogy „negyedóránként felcsendülnek a westminsteri, wittingtoni és sanmichelei dómok híres harangjátékai az avasi torony tetejéről." Ez a híradás lett az alapja a sokak által ismert szép legendának. Mint kiderült, ez nem igaz, de ettől függetlenül szívesen hallgatjuk - ha működik. Templom és harangtorony, 1965 152