Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)
Terek, szobrok, emberek
keresztül képviselte Miskolc városát az ország- gyűlésen. Végrendeletében hatalmas könyvtárát, irattárát és levelezését (közöttük a szabadság- harc felbecsülhetetlen értékű „magándokumentumait") a múzeumra hagyományozta. Sajnos ezeknek ma már nyomuk sincsen. (Az avasi domboldalon álló, s az Erzsébet térre néző három síremlék egyike az övé. Először 1869-ben Palóczy Lászlónak emeltek síremléket, őt követte 1871-ben Szemere Bertalan. Az elődök után 1911-ben költözött a harmadik „nagy", akit halála előtt fogadott díszpolgárává Miskolc.) A korabeli kiállításról tudósító írások megemlítik, hogy „igen érdekesek azok az írások is, amelyeket Szemere külföldről, majd később párizsi emigrációjából írt haza szüleihez. Ezek mellett említést érdemelnek az egykorú és Miskolcra becses értékkel bíró plakátok, egy „Tábori ének" című buzdító verse, valamint a Felsőmagyarországra vonatkozóan kiadott rendeletéi és végül Szemerének a magyar honvédet jellemző méltatása." A tárgyak között kiemelt figyelmet kapott egy ezüst tál, amelyet a szintén Szemere írnoka, Kürthy György, a szegedi városi színház akkori igazgatója ajánlott a múzeumnak. (Szemere második, 1857-ben Párizsban született Gizella leányának lett férje Kürthy Emil. E házasságból született a későbbi színidirektor.) A múzeum állandó kiállításán szereplő szépen feliratozott ezüsttál mellett a múzeum őrzi Szemere tajtékpipáját, s néhány használati tárgyát is. Szemere Attiláné ajándékai - érthetően - főleg férjére, a világutazó műgyűjtőre, a közgazdász-politikusra, a történet- és színműírás iránt egyaránt fogékony újságíróra vonatkoztak. így került a gyűjteménybe Karlovszky Bertalan Szemere Attilát ábrázoló nagyméretű festménye, s az a halotti maszk is, amelyet a neves szobrász- művész, Zala György készített róla. Plakátok és újságcikkek idézték politikai karrierjét, u 'skolci választási kampányát, azt, amikor 189b-. m Herman Ottóval szemben került képviselőként a parlamentbe. Szemere Bertalan három gyermeke közül ő volt a legfiatalabb (1859-ben Párizsban született). Mint jó iparművészeti szakismerettel rendelkező utazó járt Egyiptomban, Törökországban, Indiában, Kínában és Japánban is. Gyűjteményének jelentős része a Nemzeti Múzeumba, majd később az önállóvá vált Iparművészeti Múzeumba került. Amit özvegye Miskolcra hagyott, az valóban csak morzsája a gyűjteménynek. Kiemelkednek így is a gyönyörű szép japán kardok, damaszkuszi pengék, amelyek markolata mély vésésben színarany díszítéssel gazdag. Némelyik kardban arab betűkkel egy-egy nemzedéknek, vagy dicsőséges csatának a története van feljegyezve. Találunk nagyon finom művű japán puskát, három olyan kardot, amely a fegyverkovács mesterség több évszázados emléke. Műves fadobozban elhelyezett régi Buddha-szobor, kézzel festett és írt pehelysúlyú japán könyv, kínai maszkok, s embernél nagyobb hasonlóan kínai vázák kerültek a múzeumba. Ezek a darabok túlélték az idő próbáját, s ma is a Herman Ottó Múzeum gyűjteményeinek legszebb darabjai. 1973-ban főleg a kéziratos anyagot sikerült részleteiben feltárni, s így kutathatóvá tenni. Ekkor derült ki, hogy Szemere Attila készült egy terjedelmes Kína történetet írni. Ennek vázlata, s bizonyos alapdokumentumai elkészültek. Feltárultak színmű kéziratai, japán-francia, japánmagyar jegyzetei, nyelvgyakorlatai, s csak gyanítani lehet, hogy ezek mögött komoly szakmai elképzelések álltak. Sem ezt nem tudta befejezni, sem szakmai-politikai karrierje nem tudott kiteljesedni, mert 1905-ben, alig 46 éves korában váratlanul elhunyt. Budapesten temették el, de kívánsága szerint s felesége közbenjárására halála 113
