Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)

Terek, szobrok, emberek

Palóczy László emlékezete

Az Erzsébet térre néző avasi domboldalon, az ősi református templom közelében három síremlék állít négy kiemelkedő borsodi személyiMiskolci szülöttje díszmagyarban

ségnek emléket. A 19. század három nagy nemzedékét képviselték, s szószerint is egymástól vették át a haladás zászlaját. Legkorábban emeltek emléket Palóczy Lászlónak (1783-1861), majd őt Szemere Bertalan követte (1812-1869), aki 1871- ben tért meg az avasi nyughelyre. Mellette nyugszik közgazdász-képviselő fia Attila (1859-1905), akit halála után két évtizeddel hántolták apja mellé. A harmadik síremlék Horváth Lajosé (1824-1911), aki városunkat negyed évszázadon keresztül képviselte a magyar országgyűlésben.

Palóczy László, akit egyszerűen csak „nép- képviselődnek neveztek és tiszteltek, Miskolcon született, de Borsod megyét képviselte négy pozsonyi országgyűlésen (1825-27; 1832-36; 1839— 40 és 1843-44). 1939-től megyei másodalispán, majd 1848-ban Miskolc országgyűlési képviselője volt. Azért, mert a szabadságharc alatt a kormányt követte Debrecenbe és Szegedre, kötél általi halálra ítélték. Vizsgálati fogságában 1850- ben, s pontosan március 15-én irattatták meg vele saját védőiratát. (Korára való tekintettel később kegyelmet kapott.) 1861-ben a 78 éves, már csaknem kizárólag az egyház és saját ügyeivel foglalkozó politikust a város ismét képviselővé választotta. Palóczy úgy köszönt el a várostól, ha az országgyűlésen meghal, hozzák haza és hamvait itt temessék el. Az országgyűlést ő nyitotta meg, mint korelnök, s ahogyan azt megérezte, néhány napi betegség után meghalt. Arany János így búcsúzott tőle:

„Menj fáradt veterán! egy nemzet látta halálod,

Kézben fegyverrel, harczon elesni dicső!"

106