Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben (Miskolc, 1994)
Terek, szobrok, emberek
Erzsébet királynő szobra a Népkertben A „Lövölde kert"-ben, a Népkert legkorábbi kertrészletében 1899. június 17-én avatták fel „városunk gyöngyét", Erzsébet királynő szobrát. Stróbl Alajos (1856-1926) mellszobrát a Beschorner budapesti ércöntőgyárban készítették. Magyarországon ez volt az első szobor, amelyet a királynő emlékére, halála után közel egy évvel emeltek. Erzsébetet „a magyar nemzet védasszonyádként szerették, általános tisztelet övezte, így nem véletlen, hogy a merénylet előtt, majd a temetést megelőzően is különböző égi, természeti jeleket véltek felfedezni országszerte. (Hasonló hiedelmek ismeretesek más, jeles történeti személyiségek tragédiáival kapcsolatban is.) Ilyen volt - állították -, hogy a Nap tányérjának közepét sötét foltok egésze, fekete raja borította el. A fő napfolt szívalakra változott, s mintegy gyászkíséret volt látható napokon keresztül, majd a merénylet napján átfordult a bolygó túlsó oldalára. Tudni vélték, hogy amíg el nem temetik, Magyarország felett nem lesz eső. Az országos harangzúgás megváltoztatja a felhők vonulását. Erre, s még számos más jelre is emlékeztek Miskolcon, amikor sor került a szobor felavatására. „A Népkertben . .. árnyas, virágpompában díszlő fasorokon át az Erzsébet park kellő közepén, zászló-dísszel, virágbokrokkal körített ércszobor előtti kis szabad téren foglalt helyet városunk előkelő közönsége" - írta híradásában a Borsodmegyei Lapok. Soltész Nagy Kálmán polgármester mondott köszöntőt, az ünnepi szónok pedig Tóth Pál iskolaigazgató volt. Az első Erzsébet szobor, 1899 102