Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)
Regeszták
nyékén lakókat. A nevezett asszony letette a tiltásért fizetendő 5 dénárt is. 2602. (I. 97b.) Szuhay Imre 3 forintért zálogba vett Felsőszuhán, a Sár nevű hely mellett egy hold földet, a Kis nevű völgyben pedig 3 hold földet - ezek a földek egy rendben vannak valamint a kút mellett egy rétet, olyan feltétellel, hogy ha a földeket megtrágyázza, akkor három esztendőn keresztül birtokolhassa. Egyébként a visszaváltás ideje Szent György vértanú ünnepe (április 24-e). Egy esztendő eltelte előtt pedig a földeket egyáltalán nem lehet visszaváltani. 2603. (I. 97b.) Zsoldos Ferenc és Marczaly János litteratus Bodon által idézték Ablonczy Menyhértet. 2604. (I. 97b.) Boza János Bodon szolgabíró által idézte Kassay Kristófot, azért, hogy állítsa törvény elé a Centeházán lakó Nagy Andrást, Nagy Ádám fiát. A nevezett letette az idézésért fizetendő 6 dénárt is. 2605. (I. 97b.) Ilona asszony, Korláth Mihály házastársa, egyébként pedig néhai Boza Benedek özvegye Bodon szolgabíró előtt megnyugtatta Boza Albertet a Centeházán, Kápolnán, Bozókházán és Vaskapu praediumban fekvő jószágokban őt megillető jegyajándék kiadása felől. Az érdekelt fél letette a nyugtatványlevélért fizetendő 12 dénárt. 2606. (1.98a.) Az alispán úr átengedett egy hold földet Horka possessio végén Malahy Péternek (nobilis), amely földön Malahy Péter házat épít. Cserében pedig Malahy Péter két holdnyi, de az előbbivel egyenértékű földet engedett át az alispán úrnak Mála possessio határában. A felek letették a cseréről kiadandó levélért járó 12 dénárt. 2607. (I. 98a.) Zsófia asszony, néhai Beretkey János özvegye Szuhay István fejének váltsága címén 40 forintért zálogba adta a Csoltón lakó Kovács Bálint jobbágyot, olyan módon, hogy a pénz letételével vissza lehessen azt váltani. 2608. (I. 98a.) Szilassy György felkéri Beretkey szolgabírót és Beretkey Györgyöt a Beretkén lakó Borló Pál jobbágynak a Zsóry Pétertől és Tarcsay Zsuzsanna asszonytól, Csehy Péter házastársától - aki egyébként néhai Tarcsay István leánya - való elbúcsúztatására. 2609. (I. 98a.) Korpás Péter, Farkas György, Bodon György és Végh Demeter megnyugtatják Orsolya asszonyt, néhai Czenthe Mátyás öz29