Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)
Regeszták
fogságba vetettek. Ez a birtokrész örökösödési jogon illeti a nevezett Putnoky Jánost, aki - ahogyan az ősei és elődei is - mindig békességes birtokában volt annak. Putnoky János ottani jobbágyait még most is börtönben tartják.111 - A nevezett letette az alispán kihívásáért fizetendő 11 dénárt. 3734. (1.176b.) A törvényszék tárgyalás alá vette Korláth Istvánnak a bikszegi Farkas György ellen indított perét. A felperes fél érdekében a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel Simon Lőrinc előadja, hogy az Úr 1584. esztendejében, Szent Lukács evangélista ünnepe (október 18-a) táján „Beke Pálnak akaratjából Farkas György Balogból drabantokat Gergelfalvára, az én jobbágyom házára küldött, Mikó Mátét, az Mikó Mihál fiát fólvitték Balog várába, hatalmasul fogva tartották, kezesség alatt bocsátták ki, mellyet ártatlanul szenvedett az jobbágyom, kit hatalmasul míveltek, mert ez az gyilkosságba, az mi végre megfogták, ártatlan." Az alperes fél ezt a feleletet adja: „Ezt Beke Pál bizonyítsa meg, hogy én akaratomból mívelték." A felperes válasza: „Hitedre hagyom, esküdjék Korláth Estván, hogy Farkas György és Beke Pál akaratjából vitték el az embert." A törvényszék az ügyben a következő határozatot hozta: Korláth István tizenötöd napig tegyen esküt, s ha megesküszik, akkor az alpereseket el kell marasztalni a hatalmaskodás miatti büntetésben. Ha azonban nem teszi le az esküt, akkor az alpereseket fel kell menteni a felperes keresete, azaz a hatalmaskodás alól. - A felperes fél fellebbezett, az alperes pedig kéri a fellebbezés másolatát. Az érdekelt fél letette a fizetendő 25 dénárt. 3735. (I. 177a.) Láthránd Boldizsár Korláth Györggyel együtt eskü alatt a következő jelentést terjesztette a törvényszék elé: kövecsesi Danes Pál felkérte őket valamely Szentdemeterről elszökött és Poszo- bára, Serjényi Mihály földesurasága alá távozott jobbágyok visszakövetelésére, s ők Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén (március 25- én) a Poszobán lakó Kiss Máté (providus) által el is végezték a vissza111 Ez a mondat utólag van a bejegyzés végére írva. Az is elképzelhető tehát, hogy a törökök nem Bornemissza János egri katonáit, hanem Putnoky János sőregi jobbágyait vetették fogságba - e tekintetben nem egyértelmű a fogalmazás. 206