Tóth Péter: Gömör vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei II. 1580-1587 - Borsodi Levéltári Füzetek 52. (Miskolc, 2011)

Regeszták

Deli Benedek szökött jobbágynak a Kiscsolthay Pétertől való vissza­követelésére. 3132. (1.131b.) Bakos János felkéri Bodon szolgabírót és Forgon An­talt a Runyán lakó és oda Osgyánról költözött Kovács Benedek job­bágynak a Zsoldos Kristóftól való visszakövetelésére. 3133. (I. 131b.) Basó Farkas felkéri Bodon66 szolgabírót és Korláth Györgyöt, valamit Beke Pált egy Serjényi Petronella asszony, néhai Darvas Pál özvegye elleni bizonyításra. 3134. (1.131b.) Szuhay Tamás több szántóföldet, amelyek három nyomásban vannak Felsőszuha határában, zálog címén 7 forint össze­gért átengedett Szuhay Jánosnak. Az egyik nyomás Szuhán, a másik Korláton van. Van egy harmadik nyomás is, mégpedig a Kisvölgyben. A szántóföldek a rétekkel együtt két hold nagyságúak. A zálogba adás olyan módon történt, hogy két év időtartamon belül nem válthatja vissza. Eltelvén pedig ez a két esztendő, csak úgy válthassa vissza, hogy előbb visszafizeti a mondott 7 forintot. - Az érdekelt fél letette a zálogvallásért fizetendő 6 dénárt. 3135. (1.131b.) A törvényszék úgy határozott, hogy az elbúcsúzta­tott Borló Péter elköltözhet. 3136. (1.131b.) Bánrévy Erzsébet asszony, néhai Gond János özve­gye letette az esküt, amely szerint ő 7 forintot adott a néhai Gond Bá­lintnak és ezt az összeget a mai napig nem kapta vissza. A törvény­szék erre úgy ítélkezett, hogy ezt a 7 forintot tizenötöd napig vissza kell adni a nevezett Erzsébet asszonynak. 3137. (1.131b-132a.) Hubay János eltiltja az összes szomszédot Gort- va praediumtól. 3138. (1.132a.) Láthránd Boldizsár Korláth Györggyel együtt eskü alatt a következő jelentést terjesztette a törvényszék elé: ők Serjényi Petronella asszonynak, néhai Darvas Pál özvegyének a kérelmére visszaköveteltek némely ingóságokat - egy 110 forint értékű kettős páncélt tudniillik, valamint három általvető páncélt (? mantica lorica) és 100 juhot - Basó Farkastól a Ragályon lakó Pásztor István által az 66 Előbb Láthrándot írt a jegyző, azt javította Bodonra. 110

Next

/
Thumbnails
Contents