Tóth Péter: Borsod vármegye közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvei I. 1569-1578 - Borsodi Levéltári Füzetek 51. (Miskolc, 2008)

Jegyzőkönyvi töredékek 1569-1575

tették, amit tettek és ezt az ország szokásjoga alapján cselekedték, a­mint hogy ezután is készek magukat megvédeni. Mileticz a vármegye által kiadott prókátort valló levéllel a felperes fél érdekében a következőket válaszolja az előadottakra: a gyilkosok maguk a tett okai, előbb ugyanis elvették a fejszét és nem a meggyil­koltnak a fivére támadt rájuk, hanem szép szavakkal hívta vissza őket és kifizette a bor árát is. Az alperesek azonban rútul szidalmazták őt és nemhogy visszamentek volna, hanem meg akarták ölni, mondván: esselelkek, hanem kurva az anyátok; majd amkikor leszállt a lóról, hogy szép szavakkal intse őket, rárohantak, ő pedig menekülőre fogta a dolgot; ezután Hartyányi Tamásra támadtak, aki szintén elszaladt, de futás közben elesett és akkor elhatározott lélekkel megölték, miután a lábát is megvágva súlyosan megsebesítették. Ezért mondja, hogy nem önvédelem volt, hanem bosszú, s az alperes a jog útján lett volna kö­teles eljárni, vagyis a vétkest elfogni és a törvény kezére adni, hogy ott nyerje el a büntetését. A törvényszék helyben hagyta a korábbi ítéletét, amelyet a per­vesztes fél megfellebbez. 781. (T. 108.) Basó Farkas visszakövetelni kéri szökött jobbágyát, Pap Imrét Boldváról, Forgách Simontól. - A végrehajtók: Császtay és Damaky. 782. (T. 108.) Kiadatott az ítéletlevél Bakos Balázs számára Berentey Miklós ellen. 783. (T. 108.) A törvényszék azt az ítéletet hozta a Zilizy Borbála és Zilizy Kristóf közötti perben, hogy Zilizy Kristófot a cselekedete miatt 100 forint, a jobbágy elfogása miatt 40 forint büntetésben kell elma­rasztalni. Ezenfelül adja vissza a házat és aztán a jog útján próbálja azt megszerezni, az okozott kárt pedig térítse meg. - Az ítéletlevélért az érdekelt fél letette a 44 dénárt. 784. (T. 108.) Dely György prókátort vallott és letette az ezért fize­tendő 12 dénárt. 785. (T. 108.) Petres Karácsony Tamás kérelmére idézte Bogácsy Al­bertet. - Judiciális, amiért 12 dénárt fizettek. 786. (T. 108.) Császtay Basó Mihály kérelmére idézte Reghy Jánost a Senyén lakó Papi László által. - Judiciális, amiért 12 dénárt fizettek.

Next

/
Thumbnails
Contents