Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Gömör vármegye 1771 - Borsodi Levéltári Füzetek 48. (Miskolc, 2010)

A kérdőpontok

Szentmiklósy Ferenc úr részirül egy házhelytül Farkas Mihály fizet 15 rénes forintot, 50 krajcárt, fél házhelytül Seling Pál dolgozik, amikor az ura kívánja s szüksége vagyon. Czékus István úr részirül Somkúti Péter egész házhelytül, úgy egész más helyiül Somkúti János, harmadikátul Árvái Mátyás és Koza György úr dolgával szolgálnak minden munkának idején, egy féltül Madarász Márton hasonlóképen az szükséges úr dolgát végben viszi. IV. Szántófölgye ezen helységnek vagyon három mezőre felosztva és mind a tiszta búzát, abajdóczot és a rozst is megtenni, de négy marhával dolgozni kelletik. Amelly réttye vagyon, kétszer kaszálható és jó szénát terem. Két mezőváros közel vagyon, egyike Jólsva, másika penig Rosnyó, az első egy fél mártföldnyire, a’ másika másfélre fekszenek, holott min­denféle termést jó áron el lehet adni. Marhaitató vizek jó, alkalmatos és elegendő vagyon. Mind tűzre, mind penig épületre való faézások vagyon az földes ura­ság engedelmébül. Ha az erdő makkot terem, az uraság erdejében makkoltatnak pénzért. Házi szükségre gyümölcsös és zöldséget termő kertjek vagyon bent az helységben. Közönséges falu réttye vagyon két ember kaszálló. Kenderáztató mocsolyájok vagyon jó. A malom nem messze vagyon. Kárvallások: Az határnak kicsiny s szűk volta mia kevés marha legelő mezejek va­gyon, de más szomszéd határokban pénzért kínteleníttetnek megbér- leni. V. Minthogy sok földesúré ezen helység, proportio szerint mind az föl­gye, mind penig az rétje nem bírattatik az lakosok által, azért se miné- műsége, sem penig posoni mérőnek száma ki nem tétetődhetik, hanem az conscriptióbul kisül, melly gazda mennyit vet és kaszál. Az földek máskint állandóak és az réteken sarjút is lehet kaszálni. VI. Az úr dolgának mivoltát, minthogy ezen helységben lakó jobbágyok nem egyformán tractáltatnak, lehet megtudni az harmadik punctumbul. VII. Az melly jobbágyok nagyobb censust fizetnek, azzal váltják meg a’ kilenczedet, az mellyek penig kevesebbet adóznak, az kilenczedet szal­mában adják, valamint a’ szomszéd helységekben. Az király dézmát pénzül fizetik. 144

Next

/
Thumbnails
Contents