Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Gömör vármegye 1771 - Borsodi Levéltári Füzetek 48. (Miskolc, 2010)

A kérdőpontok

Antoni Péter uramnak egy házhelytül füzetnek 6 rénes forintot, 40 krajcárt és nyolcz nap, aminémü szüksége vagyon, jobbágyi kötelessé­geket munkáj okkal végbe viszik. Barczai Farkas uramnak másfél házhelytül füzetnek 17 rénes forintot, 27 krajcárt. Czékus Istvány uramnak nem adóznak, hanem egy házhelytül az szük­séges jobbágy robotot végbe viszik. IV. Ezen helység határjában lévő földek három nyomásra vannak feloszt­va, megtermik a tiszta és abajdótz búzát, úgy a rozst is, mindazonáltal négy marhával kelletik szántani. 2- do. A rétjeit ezen helységnek felül a falun egyszer, alul a falun pedig kétszer kaszálhatni. 3- tio. A vásáros helyek, nevezetesen Jolsva és Rosnyó közel vannak, az első fél mélföldnyire, a másik másfélre, ezekben a termésbeli jószá­got könnyen pénzre fordíthatni. 4- to. Az szükséges marháinak vagyon legelő mezeje határjokban. 5- to. Vagyon itató vizek is határokban. 6- to. Tűzre és épületre való faizások vagyon az uraság engedelmébül. 8-vo. Midőn az erdő makkot terem, az földes uraság engedelmibül pénzekre makkoltathatnak. 10-mo. Gyümölcsös és veteményes kertjek vagyon bent az helységben magok szükségekre. 17- mo. Közönséges falu rétje két ember kaszáló [van], 18- vo. Kenderáztatásra való helyek vagyon. 19- no. Vagyon közel malom. Notandum Ezen helység lakosai határjokban lévő föld agyagbul cserépedényeket mívelnek és azzal kereskednek. V. Ezen helység határában az házhely után való szántóföldek nem egyará- nyúak, nem is lehet azért egy módon vetni, hanem annak minéműsége ki fog tetszeni az conscriptióbul. A rétje pedig egy része egyszer, a más része kétszer kaszálható. VI. A harmadik punctumban fel vagyon téve, miképen szolgálnak némely földes uraknak, az itt való jobbágyok nagyobb része penig készpénzül fizeti a robotot. VII. Némely jobbágynak, akik többet füzetnek földes urainak, adóval vált­ják fel az kilenczedet, akik penig kevesebbet füzetnek, szalmájával ad­ják ki. A tizedet penig, vagyis a király dézmát valamint a szomszéd 140

Next

/
Thumbnails
Contents