Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
Más viszont a felelősségre vonást sürgette. 224 Aznap az alberttelepi MSZMP szervezet, a szakszervezet és a munkástanács közös nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezték: „közös tevékenységüket az alberttelepi dolgozók jólétének, szociális és kulturális felemelkedésének, szocialista hazánk felvirágoztatásának érdekében fogják kifejteni. ... A Szakszervezet és a Munkástanács az MSZMP [-t] a kormány nyilatkozatával egyetértésben egyedüli politikai szervként ismerik el az üzemben." 225 Május 12-én a községi MSZMP vezetőségi ülésén határozatilag tettek javaslatot a tanácsnak, hogy „ellenforradalom tevékenység" miatt hívják vissza a vb tagjai közül Bodolószki Jánost és Kaulics Györgyöt. 226 Ennek megfelelően a tanács le is váltotta őket. A Borsodi Szénbányászati Tröszt igazgatósági munkástanácsába beválasztott alberttelepi Kővári Ferencet szintén bíróság elé állították. [Tevékenységét lásd Miskolcon] Gönczi András bányászt — akit 1955ben 4 évre ítéltek szervezkedésben való részvételért és fegyverrejtegetésért, s csupán egy hónappal a forradalom előtt került feltételes szabadlábra - a munka akadályozása és a sztrájk erőszakos betartatása miatt 1957. március 13-án letartóztatták, majd a bíróság első fokon 8 évre, másodfokon folytatólagosan elkövetett izgatásért 4 évre ítélte. 1957. május 3-án letartóztatták az alberttelepi bánya gépszaki művezetőjét, Krecz Lászlót, majd a Miskolci Megyei Bíróság külön Tanácsa szervezkedésben való részvétel miatt első fokon 5 évre ítélte. Több párttag kérelmet írt alá felmentése érdekében, így a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa büntetését 1 évre csökkentette. 224 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 22. f. 3/3. ő. e. Jegyzőkönyv az Alberttclcp bányaüzem MSZMP taggyűléséről. 1957. jan. 13. 225 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 22. f. 3/3. ő. e. Az Alberttelepi MSZMP, a Szakszervezet és a Munkástanács közös nyilatkozata. 1957. jan. 13. 226 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 22. f. 3/59. ő. c. Jegyzőkönyv a Múcsonyi MSZMP szervezet 1957. máj. 12-i vezetőségi üléséről.