Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)

Előszó

kell felelniök, mivel az irányítás a kezükben van, és a nép vagyonával jelenleg ők gazdálkodnak." 154 A járási tanács végrehajtó bizottságába kooptált egykori munkás­tanácstagokat 1957. március elejére kiszorították a vb-ből, Györkéi és Imrech azonban a testület tagja maradt. A járási tanács vb március 1-i ülésén a vb elnökének a kurityáni Démuth Józsefet, elnökhelyettesnek Bucskó Mihályt bízták meg, a titkári tisztséget ismét Vodila Barnával töltették be. 155 1957. március 25-én tartották meg a járási tanács első ülését októ­ber óta. A részvétel azonban eléggé gyenge volt, mindössze 58 %-os. Az ülésen Vodila Barna vb titkár hosszú, általános beszámolót tartott az ellenforradalomról: „a járás élén 1 hétig működött a munkástanács, majd nov. 5.én szétfutottak amikor a Szovjet csapat hozzánk is meg­érkezett. Olyan emberekből tevődött össze a munkástanács mint dr. Hatvány Viktor, dr. Kovács Lajos, valamint volt rendőr, csendőr és kulákokból kik a régi rendszert akarták visszaállítani. Nehéz volt a vérkeringést beindítani, a Szabó vb. elnök elvtársat vissza hívta a vb. magatartásbeli fogyatékossága miatt, a két elnökhelyettes lemondott elköltöztek. A VB. megkezdte munkáját első feladat volt a területi munkástanácsok megszüntetése, a széntermelés beindítása, dolgozói­nak élelmiszerrel való ellátása, a törvénytelenül leváltott községi veze­tők visszahelyezése." 156 Nem váratott magára sokáig az „ellenforradalmárok" begyűjtése és felelősségre vonása sem. A községi és járási munkástanács és nemzet­őrség vezetőit 1957. március 2-a és 21-e között tartóztatták le, majd a miskolci megyei bíróság népbírósági tanácsa elé állították őket, amely dr. Hatvani Viktort 157 , Tömöl Bélát és Boskó Károlyt életfogytiglani, Tóth Istvánt és Nagyfejeö Jánost 15-15 évi, dr. Kovács Lajost 7 évi, dr. Borsovai Lengyel Gyulát 6 évi szabadságvesztésre ítélte. A másod­154 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 22. f. 1/1. ő. c. Jegyzőkönyv az Edelényi Járási MSZMP Szervezőbizottság 1956. dec. 30-i üléséről. 155 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-202. Jegyzőkönyv az edelényi járási tanács vb 1957. márc. 1-i üléséről. 156 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-201. Jegyzőkönyv az edelényi járási tanács 1957. márc. 25-i üléséről. ,S7 1967-es szabadulása után két évig segédmunkásként dolgozott. 1969-ben hunyt cl.

Next

/
Thumbnails
Contents