Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)

Dokumentumok

járási méretekre is ki kell terjeszteni. A tanács a javaslatok és vita után az alábbi határozatot hozta: Határozat A Munkás Tanács elhatározza az egységes új demokratikus if­júsági szervezet járási szinten való megalakítását. Az előkészí­tő és szervező munkával Ökrös Pált és Hódi Ferebcet a Mun­kás Tanács tagját bízza meg. Határidő: folyamatos felelős Ökrös Pál és Hódi Ferenc a Munkás Tanács tagjai. 5. Elnök az ülés közben előterjesztett panaszok alapján bejelend, hogy a postahivatal sztrájkot tart és több dolgozó nem tud a gépállomással szántatni, mert a posta nem veszi fel az előre befizetendő szántási díjat. Mivel a postahivatalnál is megalakult a Munkás Tanács a Munkás Tanács felvette a kapcsolatot a Munkás Tanács tagjával Parádi József hivatalvezetővel, aki az őszi munkák elősegítése érdekében hozzájárult ahhoz, hogy a pénzforgalomra vonatkozó sztárjk felfüggesztését a postai Munkás Tanácsnál keresztül viszi. Határozat A jövő évi kenyér biztosítása érdekében /szántási díjak befi­zetése/ valamint népgazdasági és biztonsági érdekből /Fm. Szövetkezetek napi forgalom befizetése) felkéri a Munkás Ta­nács a postahivatalnál szervezett Munkás Tanácsot, hogy kizá­rólag a pénzforgalomra vonatkozóan függessze fel a sztárjkot. E határozat meghozatalában részt vett Parádi József hivatal­vezető a postás Munkás Tanács tagja aki a határozatot elfo­gadta. 6. Megjelentek a községi Munkás Tanács ülésén Baskó, T.bánya és Bujfalu Munkás Tanácsának kiküldöttei, akik előtt F. Nagy József a tanács elnöke ismertette az október 28-ai miskolci megyei értekezlet

Next

/
Thumbnails
Contents