Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)
Előszó
Litka községben külön munkástanácsot választottak volna. Kezdetben „a járadanság hiányában [sic!] a munkástanács végezte a közigazgatási teendőket is, mindaddig, míg nem tisztázódott az, hogy annak feladata a község rendjének és nyugalmának megóvása." 443 A napokban Litka községben Lengyel nevezetű kulák kizavarta a lakásából Hriczó Gyula tanítót, ezért ő az iskola tantermébe költözött. 444 A munkástanács november 4-ig működött, az új kormány létrejöttének hírére megszüntette működését. Bár a járási szervektől javaslatot kaptak Forradalmi Bizottság megválasztatására, ennek nem tettek eleget, a tanács végrehajtó bizottsága kezdte meg működését. November 9-én öt taggal megalakult az MSZMP községi szervezete. 445 A litkai „Új élet" termelőszövetkezet feloszlott. A tanács végrehajtó bizottsága december 29-én tartotta első ülését a forradalom kitörése óta. Erre - tanácskozási joggal - meghívták Farkas László volt munkástanácselnököt és Lengyel Józsefet, a munkástanács „rendfenntartó szolgálatának" parancsnokát is. A megjelentek előtt Fülöp István vb titkár szólt a munkástanácsról: „A munkástanács működése általában pozitívnak mondható, mivel sikerült megőrizni a község rendjét és a községi tanács vb. hivatali helyiségeiben levő minden iratot és egyéb okmányokat." Az ülésen Farkas László arra kérte a vb-t, hogy továbbítsák kérelmét a járási végrehajtó bizottságnak tiszteletdíj kiutalása iránt, mivel „O kéthetet töltött bent a hivatalban szinte éjjel-nappal. Ezalatt az idő alatt a vb. elnök szabadságon volt, tehát Őt is helyettesítette." A vb határozatában döntött a kérelem továbbításáról. 446 Március 18-án került sor a tanács első ülésére a forradalom kitörése óta. Az ülésen P. Kovács József tanácselnök az elmúlt idők eseményeiről beszámolva kifejtette: „községünkben súlyosabb eseményekre nem kerülhetett sor, mivel a nehezebb időkben is a munkástanácsban helyet foglaló kommunisták munkája által nem vált lehetővé az, hogy esetieg felelődén elemek kezébe fegy443 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-952/a. Jegyzőkönyv a Szcmere-Litka községek közös tanács végrehajtó bizottsága 1956. dec. 29-i üléséről. 444 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 1. f. 2/26. ő. e. Feljegyzés. 445 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 6. f. 2/11. ő. e. Fülöp István önéletrajza. 1957. máj. 23. 446 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-952/a. Jegyzőkönyv a Szemere-Litka községek közös tanács végrehajtó bizottsága 1956. dec. 29-i üléséről.