Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 47. (Miskolc, 2007)

Előszó

— lemondott és kérte a járási Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottságot, hogy gondoskodjon Szalaszend község új vezetőinek a megválasztásá­ról. 432 Túrós István tanácselnököt a járási tanács csak 1957. január köze­pén állította vissza funkciójába. 1957-ben a kommunisták azt terjesz­tették, hogy róluk halállistát állítottak össze a községben Meggyasszay Pál református lelkész irányításával. Ennek ellenére mégsem őt, ha­nem Varga Lajos állatorvos szaksegédet tartóztatták le 1957. február 16-án, majd bíróság elé állították lőszerrejtegetés és izgatás vádjával. A Miskolci Megyei Bíróság 3 év 6 hónapra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság folytatólagosan elkövetett izgatás bűntettében találta bűnösnek, amelyért 1 évi börtönbüntetésre ítélte. Kovács Lajost — akit azzal vádoltak, hogy „az ellenforradalom ide­je alatt Méra községben a szövetkezetről letépte a munkásság nemzet­közi zászlaját" - visszahívták a járási, majd a községi tanácsból is. 433 SZÁSZFA Október 26-án a tanács kidoboltatta, hogy a lakosok jelentkezze­nek éjjeli őrszolgálatra. A fegyvertelen őrségnek nem volt parancsno­ka, irányítását a tanács végezte. Október 27-én a bányászok azt köve­telték Sándor Béla vb titkártól, hogy hívjon össze gyűlést községi munkástanács megválasztására. Sándor eleinte tiltakozott, majd mivel a járási tanács is utasította erre, megkérte Karádi Ödön igazgató­tanítót 434 , hogy a Hazafias Népfront titkáraként hívja össze a gyűlést. Október 28-án a kultúrterembe gyűlést hívtak össze, amelyen előbb id. Lezsák János népfrontelnök, majd Karádi Ödön mondott beszé­det. Karádi ismertette a Rákosi rendszer bűneit és kérte a községi tanács és a párt vezetőit, hogy ők is lássák be hibáikat, hiszen a Köz­ponti Vezetőség is beismerte már a sajátjait. If). Karádi Ödön elsza­valta Petőfi Sándornak A nép nevében című versét, majd jelölőbizott­ságot választottak, amelynek elnöke Seres Béla ÁVH főhadnagy lett. 432 Kun, 1980. 253. o. 433 B.-A.-Z. m. Lt XXIII-949/a. Jegyzőkönyv a szalaszendi tanács 1957. aug. 18-i ülésé­ről. 434 1 945 után a Kisgazda Párt tagja, 1947-ben országgyűlési képviselőjelölt volt.

Next

/
Thumbnails
Contents