Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)
Előszó
vezetésével. (Anderkó és Takács megválasztásának az ideje ismeretlen.) November 30-án a községi Forradakni Munkástanács Gesztelyi Tibor, a járási tanács vb küldötte jelenlétében megerősítette Báthori Lajos tanácselnökké választását. Az ülésen a vb elnökhelyettesének Takács Bélát, titkárának Kincses Jánost javasolták megbízni. 486 December 10-én kormányrendelet oszlatta fel a területi munkástanácsokat, így a tarcali is megszűnt. December 17-én a községi tanács végrehajtó bizottsága rendkívüli ülésén azonban — a megyei gyakorlatnak megfelelően — a volt munkástanács tagokkal egészítették ki a vb-t. Új tagként Takács Béla, Anderkó Sándor, Gazsi János és Kincses János kerültek be a testületbe. (Báthori Lajos eddig is tagja volt a vb-nek.) Ezután a tanács vezetőinek kérdésével foglalkoztak. Mivel Csanádi és Flalász aznap benyújtották tisztségükről és vb tagságukról való lemondásukat, azt elfogadták, azonban Ficsor Endrét egyelőre nem váltották le. A vb elnökhelyettes ugyanis kérte, hogy elhelyezkedési nehézségei miatt februárig hagyják meg állásában. Báthori javaslatára a testületet Keresztényi József gyári munkással egészítették ki, hogy „az ifjúság a végrehajtóbizottságon belül képviseletet kapjon". Ülésükön a tanács elnökévé ismételten Báthori Lajost, titkárává Kincses Jánost választották meg. 487 Kincses 1957. február második felében mondott le tisztségéről, azonban az apparátus hiánya miatt egy ideig még szolgálnia kellett, májusban Balling József váltotta fel hivatalában. Báthori Lajos tartósan a község élén maradt. A faluból 12 fő hagyta el az országot, köztük Keresztényi József, Keresztényi Zoltán és Petróczi Ferenc menekült el a felelősségre vonás elől. Az 1956. október 28-án tartott házkutatásokkal kapcsolatban többek ellen indult nyomozás. Gallik Bélát 1957. március 2-án közbiztonsági őrizetbe helyezték, Lázár László segédmunkást 1957. augusztus 15-én tartóztatták le. Bár Gallikot október l-jén, Lázárt pedig október 25-én szabadlábra helyezték, ellenük, valamint a szabadlábon védekező Rigerszki Ferenc pincemunkás és Tóth Dániel villanyszerelő ellen bírósági eljárást indítottak 1958-ban. Gallik Bélát első fokon 2 486 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-453. Jegyzőkönyv a tarcali forradalmi munkástanács 1956. nov. 30. 487 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-453. Jegyzőkönyv a tarcali községi tanács vb 1956. dec. 17-i üléséről.