Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

re. A gyűjtés lebonyolításával Pauleczki Ferencet és Kovács Dezsőt bízták meg. A gyűjtés során összesen 14000 forint gyűlt össze, amely­ből 5000 forintot helyben, Tolcsván osztottak szét, a fennmaradó 9000 forintot pedig egy 3 tagú bizottság (melynek tagja Seer Károly vb elnök is) vitte be Miskolcra, ahol azt a szociálpolitikai osztálynak továbbították. 316 November 3-án a munkástanács — amelyet időközben nemzeti bi­zottsággá neveztek át — határozatot hozott, hogy a tanács irodáját válasszák külön, hogy a tanács apparátusa végezhesse munkáját a saját munkaterületén. Az ülésen határozatot hoztak az általános iskolai oktatás november 5-Í megkezdéséről is. 317 November 4-én a sátoralja­újhelyi nemzetőrök Kummer Károly parancsnok vezetésével a Kőka­pui üdülőbe vonultak ki, hogy ellenálljanak a szovjet csapatoknak. Egy-két napon belül Kummer személyesen kereste fel Limbach Ernőt és utasította, hogy nagyobb mennyiségű élelmet gyűjtsön a részükre és két nap múlva a Huta völgyében adják át nekik. A községi „Harcos" termelőszövetkezettől és a földművesszövetkezet húsboltjaitól meg is szerezték az élelmet, azonban a találkozón Kummerék nem jelentek meg, ezért a szállítmánnyal visszafordultak és visszaadták a termelő­szövetkezetnek és a földművesszövetkezetnek. 318 November 20-a körül oszlott fel a nemzetőrség, miután a sátoral­jaújhelyi járási rendőrkapitányság közölte velük, hogy a továbbiakban nincs rájuk szükség. A fegyverek visszakerültek eredeti tulajdonosaik­hoz. December 3-án este tartotta a munkástanács az utolsó ülését, amelyen Seer Károly vb elnököt megválasztották a munkástanács tagjának, sőt egyben elnökének. Másnap a munkástanács 1500-1500 forintot juttatott a Budapesten megsebesült Constantin Miklós és Sröt Takács Béla részére, akik indoklásuk szerint „a forradalmi időszak alatt megsebesültek, vagy meghaltak." 319 316 B.-A.-Z. m. Lt XXV-3. B.1594/1957. sz. ítélet Limbach Ernő cs tsa ügyében.; Megbí­zólevél. 317 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. 95. Jegyzőkönyv a tolcsvai Munkástanács 1956. nov. 3-i üléséről. 318 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1594/1957. Limbach Ernő rendőrségi kihallgatása. 1957. szept. 12. 3,9 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-l/c. 95. Jegyzőkönyv a tolcsvai Munkástanács 1956. dec. 3-i üléséről.; B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1594/1957. „Megsegítés" 1956. dec. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents