Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

állást, aki ezután átvette a község vezetését. 197 Tóth vezetésével 1957. január 29-én megtartotta első ülését a tanács végrehajtó bizottsága. Beszámolójában Tóth Gyula élesen támadta a volt munkástanácsel­nököt: „Fodor Béla az októberi események hatására az akkori Mun­kástanács elnökének választatta meg magát és ezzel a funkcióival visz­szaélve oly viselkedést tanúsítottak, mely ellentétben áll népi demok­ratikus rendszerünkkel. Amikor a Forradalmi Munkás-Paraszt kor­mány felhívással fordult a dolgozók tömegéhez és kérte, hogy minde­nütt legyen rend és nyugalom, Fodor Béla, mint Munkástanács elnöke embereket gyűjtött és a helyi határőrség elé vonult, hol fegyverek ki­adását követelte, mely birtokában a község haladó szellemű emberei ellen akart fordulni. A Munkástanács alakuló gyűlésén nyíltan gyalázta a kommunistákat és a rendszert. Ez a magatartás ellentétben áll a ta­nácstagok viselkedésével és így javasolja, hogy Öt a vb. elnökhelyettesi tisztségről váltsuk le." (A vb elnök szavai hamarosan visszaköszöntek Fodor vádiratában.) A vb ennek megfelelően leváltotta funkciójából Fodort és Sz. Molnár Sándort bízta meg az elnökhelyettesi teendők ellátásával. 198 A párttagok hamarosan azt kezdték terjeszteni, hogy az „ellenfor­radalmárok" feketelistát készítettek azokról a kommunistákról, akiket ki akartak végezni. Fodor Bélát márciusban Kistarcsára internálták, majd május 12-én megszüntették vb és tanács tagságát. Augusztus li­en a községi tanács ülésén az összeférheteüenségi bizottság jelentése alapján kizárták Székely Andort és if). Kulcsár Ferencet. Megállapítá­suk szerint „Székely Andor bomlasztó munkát fejtett ki a tanács egy­sége ellen, if). Kulcsár Ferenc pedig az ellenforradalmi cselekmények­ben vett részt." Szeptember 6-án a felvonulással kapcsolatban ifj. Székely József rakodó munkást tartóztatták le. Ellene, valamint a sza­badlábon védekező Molnár Gyula és Kulcsár Ferenc ellen eljárást indítottak. A rendőrség 1957 októberében vizsgálatot indított Kemecsey Lajos kovácsmester ellen, de hamarosan megszüntették ellene az eljárást. A többieket azonban bíróság elé állították szervez­197 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.l550/1957. Tóth Gyula rendőrségi tanúkihallgatása. 1957. aug. 17.

Next

/
Thumbnails
Contents