Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)
Előszó
Ismeretien időben Váradi Miklós tanácselnök lemondott tisztségéről, ügyének felülvizsgálatát a járási tanács vb december 20-án rendelte el. 1957. január 6-án a községi tanács vb ülésén meghívottként részt vett Petruska Miklós és Jánoskovics József. Zombori József vb titkár beszámolójában ismertette, hogy „mint másutt, úgy itt is megalakult a munkástanács, melynek a munkájában semmiféle törvénysértés nem fordult elő, a községben működésük alatt rend uralkodott, kivéve a falopásokat és a termelőszövetkezeteknél végzett takarmányféleségek lopását. Ez viszont nem terhelendő a munkástanácsra. Tekintettel arra, hogy a Munkás Paraszt Kormány törvényerejű rendelettel feloszlatta az ország területén a nem üzemi munkástanácsokat és közigazgatás vonalán csakis ... [az 1954-ben] megválasztott tanácsokat ismeri el, tehát a továbbiakban nekünk kell működni. ... Tekintettel arra, hogy Váradi Miklós vb. elnök és Kerekes Bertalan elnök h. nem örvendenek népszerűségnek, egyes hibás intézkedésükkel vagy magatartásukkal szinte kompromittálták magukat, így javasolja a tisztségükből való visszahívását, illetve az elnök és elnökh. tisztség további betöltése alól felmenteni Őket." Határozatukban visszahívták a vb két vezetőjét, valamint javaslatot tettek a tanácsnak Nagy Zoltán vb tagságából való visszahívására, valamint Kondor Sándor vb tagságának felülvizsgálatára. 191 A járási tanács vb a községi határozatot Kerekesre vonatkozóan jóváhagyta, január 8-án a községi tanács ülésén részt vett meghívottként Vakles György járási tanácselnök és a helyi munkástanács vezetői, köztük Petruska Miklós. Beszámolójában Zombori József vb titkár ismét kiemelte a munkástanács pozitív tevékenységét. Ismertette a vb előző ülésén hozott határozatát az elnök és az elnökhelyettes leváltásáról, majd javaslatára a két vb vezetőin kívül további három vb tag tisztségükből való visszahívásáról határoztak. A vb határozatikig fejezte ki köszönetét a munkástanácsnak „a forradalom idő utáni rend fenntartásáért és a községben a nyugalom megőrzéséért". A tanácstagok ezután a végrehajtó bizottságot Jánoskovics József, Molnár István, Bék László és Gombos Sándor tanácstagokkal, valamint Petruska Miklós nem tanácstaggal egészítette ki, s Petruskát