Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

honvédségi egyenruha viselésének követelését is. 147 A munkástanács október 27-én fegyveres nemzetőrséget állított fel, amelynek parancs­noka Fodor János „mozog", helyettesei Térjék József vasutas és Bu­dai rendőr törzsőrmester lettek. A nemzetőrök összeszedték a köz­ségben lévő fegyvereket, és páncélszekrényben helyezték biztonságba. A községben élelmiszergyűjtést szerveztek, a szállítmányt Miskolcra vitték, ahol a megyei munkástanács titkárával, Babits Lászlóval folytat­tak tárgyalást. 148 Két-három nap múlva Oláh János garas lemondott elnöki tisztsé­géről. Ekkor a munkástanács elnökének Fodor Józsefet választották meg. 149 November 4-e után a munkástanács kapcsolatba lépett a kő­kapui ellenállók vezetőjével, Kummer Károllyal, akit tájékoztattak arról, hogy Cigándon két, a honvéd alakulat által hátrahagyott páncél­törő ágyú van. Az ágyúkat a hozzávaló lőszerrel együtt Kummerék hamarosan el is vontatták. 150 November közepén a munkástanács helyett új testületet, ún. „Forradalmi Tanács"-ot választottak, amely a területi munkástanácsok megszüntetéséig működött. 151 December első hetében Fodor József csetu munkástanácselnök felkereste a sátoraljaújhelyi járási tanács egyik vezetőjét, dr. Hantos Ernőt, hogy felkérje, vizsgálja felül a leváltott cigándi vb elnök ügyét. Hantos Ernő már másnap megjelent a községben. Rémes András, a munkástanács titkára közölte vele, hogy a kultúrházban „összegyűlt a fél falu és olyan a hangulat, hogy a hivatalsegéd kivételével mindenkit le akarnak váltani." A forró hangulat miatt ekkor úgy döntöttek, hogy a személyi kérdéseket nem viszik a gyűlés elé, ezért Rémes a munkás­tanács kibővítésére tett javaslatot, továbbá szükségessé vált új elnököt választani, mivel Fodor József lemondott. A munkástanács, egyben a 147 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.946/1957. sz. ítélet Janka András ügyében.; B.886/1957. sz. ítélet Kelemen Zoltán ügyében. «« B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.946/1957. Janka András rendőrségi kihallgatása. 1957. máj. 5. 149 Oláh Bertalan visszaemlékezésében magát jelölte meg a munkástanács második elnö­kének, a megtorlás során készült dokumentumok viszont elnökként Oláh Jánoson kí­vül csak Fodor Józsefet tartották számon. B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. Nb.451/1958. sz. ítélet Kummer Károly ügyében. IS1 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.946/1957. Janka András rendőrségi kihallgatása. 1957. ápr. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents