Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

akarta kobozni, de mivel csak Szerencsen tudták előhívni, elmentek a járási székhelyre. Bartát, annak kérésére Iván András elkísérte. Ott elkobozták a filmet, Bartát zárkába tették, de még aznap elengedték. Ezekben napokban a nemzetőrök házkutatást tartottak a szociális otthonban is, rádió adó-vevő készüléket keresve, de semmit sem talál­tak. A hangos híradón kihirdették, hogy az idegenek jelentkezzenek a tanácsházán, ezért október 30-án délután Vimentál József ÁVH szá­zados is megjelent ott. Még aznap Iván András harmadmagával felke­reste a lakásán a századost, igazoltatta és fegyverek után kutatott. Ez­után visszatértek a tanácsházára, ahol Iván azt az utasítást adta az ott lévő két nemzetőrnek, hogy reggelre állítsák elő. Ez meg is történt, kihallgatási jegyzőkönyvet vettek fel, majd később átkísérték a rendőr­ségre, ahonnan kora délután, 2 óra körül Miskolcra, az ügyészség fog­házába szállították. Vimentál csak a szovjet csapatok érkezésekor sza­badult ki. 526 November 4-5-én szovjet csapatok érkeztek Tokajba, s itt rendez­ték be parancsnokságukat. A szovjet parancsnok a tanácsházára hívta a munkástanács tagjait, majd bejelentette, hogy „a munkástanács el van engedve", vagyis feloszlatja. 527 Mintegy 20 párttag már november 4-én délután megvitatta a hely­zetet, majd másnap délután hasonló létszámmal jöttek össze a tanács­házán és megbeszélték a tennivalókat a szovjet parancsnokkal. A „leg­jobb kommunistákból" megalakították a Forradalmi Bizottságot, amelynek elnöke a párttag Talián Ferenc postatiszt lett. A bizottság átvette a község irányítását. Pár napos szervezés eredményeként no­vember 12-én — a járásban az elsők között — 22 taggal alakították meg a községi pártszervezetet. 528 November 4-e után feljelentés érkezett Iván András ellen a szovjet parancsnokságon, de hiába keresték. November 7-én ezért Ladomér­szki Jánost, Kovács Györgyöt és Kóta Pált hívták be a parancsnok­526 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.891/1957. Iván András és Kovács György bírósági vallo­mása.; B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 1. f. 6. ő. c. Határozat tervezet Pethő Károly ügyé­ben. 1959. jún. 18. "7 p ap) 2004. 65. o. 528 B.-A.-Z. m. Lt. XXXV/1. 40. f. 3/71. ő. c. A Tokaj községi pártértekezlet beszámoló­ja. 1959. okt. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents