Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)
Előszó
ján ellenőrizték a járási munkástanácson, majd Szopkó Gyula, a járási munkástanács elnöke jelent meg a cukorgyári munkástanácsnál. Ismertette a besúgók nevét, majd felszólította a jelenlévőket, hogy őket a munkahelyükön ezért senki se bántsa. 356 A végleges választást november 3-án tartották meg, ekkor a párttagok száma 22 főre csökkent. Október 26-án délelőtt 9-10 óra között a miskolci MAV felhívására megalakult a szerencsi vasútállomás mintegy 16 tagú ideiglenes munkástanácsa is. A választást az állomásfőnök vezette le. A munkástanács elnöke Nyiri Géza főállomás-elöljáró, helyettese Üveges Zoltán főintéző, titkára pedig Kocsis Miklós forgalomirányító lett. A választás után egy csoport az irodából és a raktárból összeszedte a kommunista pártvezetőket ábrázoló képeket, dekorációs anyagokat és címereket, majd átadta a raktárosnak. Ezután egy Kossuth szobrot helyeztek el az állomás elé, majd Kossuth nótákat és a Himnuszt énekelték. A nap folyamán Miskolcról munkásvonattal sokan érkeztek az állomásra és le akarták fegyverezni a vasúti rendőrséget. Számításukat Kocsis Miklós forgalomirányító húzta keresztül, aki hamarabb tovább indította a vonatot, így a hazasiető munkások a lefegyverzés helyett a vasúti kocsikhoz futottak és hazautaztak. A rendőrök az incidens hatására elhagyták szolgálati helyüket, azonban a munkástanács kérésére másnap ismét szolgálatot teljesítettek. 357 A végleges vasúti munkástanács választását két nap múlva tartották meg. A gyűlésen éles kirohanások hangzottak el a szakszervezeti elnök taggá választása ellen. 358 A rendőrség egyes tagjai miatt a szervezetre egyre erősebb nyomás nehezedett, különösen az államvédelmisek elbocsátását követelték. A küldöttségek ez ügyben szinte egymásnak adták a kilincset. Október 28-án Dobó Antal rendőrfőhadnagy — aki a rendőrséget képviselte a járási munkástanácsban — a munkástanács délelőtti ülésén felvetette, hogy a rendőrök ne teljesítsenek szolgálatot, ezt azonban a munkástanács ellenezte. Dobó ezután megkérdezte a rendőröket, kívánnak-e továbbra is szolgálatot teljesíteni. A kollégák először igent mondtak, í% B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.250/1958. sz. ítélet Szopkó Gyula ügyében. « 7 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.2168/1957. B. 1724/1957. sz. ítélet Nyíri Géza és tsa ügyében.; B. 2168/1958. sz. ítélet Kocsis Miklós ügyében. -«» B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B. 2168/1958. sz. ítélet Kocsis Miklós ügyében.