Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

SZERENCS A nyilvánosság előtt folyt eszmecserék hatására sokan már a forra­dalom kitörése előtt nyíltan kiálltak Nagy Imre mellett. Október 21-én a vasútállomáson a dolgozóknak tartott eligazításon Kocsis Miklós forgalomirányító állt fel szólásra javasolva, hogy küldjenek táviratot a pártközpontba, amelyben kérik Nagy Imre és Losonczi Géza magas állami beosztásba való visszahelyezését. Felvetésével a dolgozók egyetértettek, ezért beadványt készített, majd a vasutasok aláírásgyűj­tésbe kezdtek, hogy kérésüknek nyomatékos adjanak. Mintegy 30-40 aláírás összegyűjtése után azonban akciójukat az állomás vezetősége leállította. 342 Október 23-án kitört a forradalom, este a fővárosban megkezdő­dött a fegyveres harc. Ennek hatására a kommunisták szerte az or­szágban felfegyverkeztek. Október 24-én hajnalban Fekszi István, Szabolcs-Szatmár megye tanácselnöke telefonon utasította a szerencsi cukorgyár igazgatóját, dr. Szemere Endrét, hogy azonnal mozgósítsa a párt- és a vállalat vezetését, valamint a szakszervezetet, hogy szervez­zék meg és biztosítsák ,,a gyár további menetét, a rendet és a nyugal­mat, mert Pesten zavargások vannak." Ennek megfelelően már hajnali fél hatkor a cukorgyár párürodájában összejött az üzem 26 legmeg­bízhatóbb dolgozója. Szemere eddigre felvette a kapcsolatot a járási párt vezetésével. Szabó József első titkár annyival egészítette ki az instrukciókat, hogy a megbízható tartalékos tiszteket is bevonhatják. Még aznap, a délelőtti órákban Szabó telefonon eligazításra rendelte be Szemerét, akinek hat db kispuskát és kétszáz db lőszert adott át a járási pártszékházban. Ehhez hasonlóan a Csokoládégyár küldötte három, az Áramszolgáltató Vállalaté pedig két db kispuskát vett át. Ezután Szemere az összehívottakkal kijelölte az őrhelyeket, a gyárte­lep területén pedig járőrszolgálatot szervezett. A gyárőrség központja 342 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B. 2168/1958. sz. ítélet Kocsis Miklós ügyében.

Next

/
Thumbnails
Contents