Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

Szabó „a külföldi ellenséges rádiók, valamint az ellenforradalmárok felhívására megszervezte a felvonulást, majd tevékenyen résztvett a Munkástanács megszervezésében és annak intézőbizottságába lett beválasztva, majd annak elnök helyettese lett. Tevékenységével sokat ártott társadalmi rendünknek." Szabót ezért megfosztották tanácstag­ságától, de Magyar Gyulát, aki a munkástanácsban csillapította a han­goskodókat és a forró fejűeket, követelte a rend és a fegyelem mielőb­bi helyreállítását, a túlkapások megszüntetését, csak figyelmeztették „ellenforradalom" alatd magatartása és hibái miatt. 334 A járási tanács május 24-én vizsgálatot indított Cserép János vilyvitányi vb tag ellen, mert felmerült ellene, hogy „nemzetőrséget szervezett, a vörös és nemzetiszín zászlót széttépte és a nemzetőrség tagjainak abból csinált karszalagot." A vizsgálat tisztázta Cserépét. 335 1957 márciusában a tanácstitkár elzavarása miatt Szabó Miklóst — a munkástanács elnökhelyettesét -, a szovjet emlékmű ledöntése miatt Eperjesi Ferenc napszámost, Kovács Antal férfiszabót és Mihók Mik­lós földművest internálták, július 9-én Varga Pál napszámost tartóztat­ták le. Vargát Eperjesi Ferenccel és Kovács Antallal bíróság elé állítot­ták. Első fokon Eperjesi Ferencet és Varga Pált másfél évi, Kovács Antalt 2 évi börtönbüntetésre ítélték. Jogerősen Eperjesit és Kovácsot l-l évi letöltendő, míg Vargát - egy másik bűncselekménnyel össz­büntetésben — 1 évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Szalkó Györgyöt — akit azzal vádoltak, hogy kezdeményezte a vö­rös csillagok eltávolítását - 1957. május 4-én letartóztatták, majd izga­tás vádjával eljárást indítottak ellene. A bíróság felmentette. VISS Október végén a községben felvonulást tartottak, majd munkásta­nácsot választottak. A munkástanács nem vette át a község vezetését, az továbbra is Leczó Pál tanácselnök és Licskai István tanácstitkár kezében maradt. 1957. március 6-án a községi tanács ülésén a tanács­334 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-1010. Jegyzőkönyv a Vilyvitány községi tanácstagok magatartá­sának felülvizsgálatáról. 1957. máj. 15. 335 B.-A.-Z. m. Lt. XXI11-426. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi járási tanács 1957. máj. 24-i, júl. 13-i üléseiről.

Next

/
Thumbnails
Contents