Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Sátoraljaújhely és a Szerencsi Járás - Borsodi Levéltári Füzetek 46. (Miskolc, 2006)

Előszó

len maradt, majd április 29-én Szabados Gábort választották meg a vb elnökévé. 327 VÁMOSÚJFALU Október 26-án 26 tagú községi munkástanács alakult, azonban gyakorlatilag nem létezett, s mindössze néhány napig működött. A község vezetése továbbra is a tanács vezetői, Sipos Gábor vb elnök és Bizub Mihályné vb titkár kezében maradt. A temetőben ismeretiének ledöntötték a szovjet hősi emlékművet. 328 VÉGARDÓ Egy 1957-es beszámoló szerint „Végardó községben is megmutat­kozott, illetve végigfutott az ellenforradalmi láz. Ez azonban a dolgo­zó parasztság józan gondolkodásának [eredményeként] hamar lecsilla­pult és a községben a felvonulás, egy-két megjegyzés, a tanácsház ablakainak betörésétől eltekintve különösebb esemény nem tör­tént." 329 Október 29-én nyílt szavazással 15 tagú munkás-paraszt ta­nácsot választottak, amelynek elnöke Csiszkó Mihály, intéző bizottsá­gi tagjai Dunyák Lukács, Hardon József, Kiss Pál és Naán István let­tek. A rend védelmére 32 tagú nemzetőrséget szerveztek. Az intéző bizottság mindössze egyszer, november 2-án ülésezett, s mindennapi ügyekkel (pl. ároktisztítás) foglalkozott. A munkás-paraszt tanács no­vember 5-én, november 11-én és 17-én tartott üléseket, amelyeken „a Járási Nemzeti Bizottságba egy küldött megválasztása, Borsod-Abaúj­Zemplén Megyei Ideiglenes Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottság 1956. évi november 7-én ... kelt rendelkezésének tudomásulvétele tárgyában és a helyi üzletekbe érkező közszükségleti cikkeknek a la­kosság körében való mikénti szétosztása tárgyában hozott határozato­kat." A területi munkástanácsok decemberi megszüntetésével a tanács 327 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-427. Jegyzőkönyv a sátoraljaújhelyi járási tanács vb 1957. febr. 9-i, 23-i, ápr. 29-i üléseiről. 328 Politikai Nyomozó Osztály összefoglaló jelentése. 651-652. o. 329 B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-1008. Jegyzőkönyv a végardói községi tanács 1957. márc. 8-i üléséről.

Next

/
Thumbnails
Contents