Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)

1956. November 4.-December

szovjet harckocsival a kordon lépésről-lépésre szorította vissza, majd oszlatta szét a tömeget. Közben mintegy 500 tüntető a megyei bör­tönhöz vonult, hogy kiszabadítsák a rabokat. A rabok is kitörést kísé­reltek meg, de az őrség ezt megakadályozta, a börtön előtt lévő töme­get pedig egy század szovjet katona oszlatta szét.160 Az incidens hatására a megye egész területén riadót rendeltek el, a miskolci utcákra megerősített járőröket küldtek ki. A szovjet várospa­rancsnokság utasítására még aznap éjjel megkezdődött a — nőtünteté­sen tanúsított magatartásuk miatt — megbízhatadanná vált munkás­rendőrök lefegyverzése. December 10-én a városban még feszültebb volt a hangulat, mint az előző nap. Már délelőtt a Széchenyi utcán egy kisebb, kb. 15 főből álló csoport szerveződött. Követelésükre eltávolították az Állami Biz­tosító cégtábláján lévő vörös csillagot, majd egy nemzeti színű zászló­val, Bartha Béla lakatos vezetésével a tanácsháza elé vonultak. Útköz­ben elénekelték a Himnuszt, majd megállítottak egy villamost, s „Aki magyar, velünk tart” jelszóval csatlakozásra szólították fel az utasokat. Az egyre gyarapodó csoport felháborodásának jelét adva, százával égette az Eszakmagyarország című újság példányait, mondván nem ír igazat. A Tanácsháztéren egy vasutas férfi elszavalta az egyik tüntető, Tóth Pál a „Magyar néphez” című költeményét, majd ismét elénekel­ték a Himnuszt és a Szózatot, Bartha Béla pedig elszavalta a Nemzeti dalt. A mintegy 300-400 fős tömeg délután 3 óra körül a Széchenyi utcán lévő nyomda felé indult, hogy sokszorosítsák Tóth Pál versét. A nyomdánál, fél öt körül egy 6-8 fős küldöttség hatolt be Bartha Béla vezetésével. A nyomda munkástanácselnöke hozzájárulásával meg is kezdték a vers és különböző szövegű röpcédulák nyomtatását. Az odavezényelt négytagú karhatalmista járőr Éberth István vezetésével gyengének bizonyult a tömeg által védett Bartha Béla lefogásához és a már több ezer főre duzzadt tömeg szétoszlatásához, ezért egy szovjet tank fedezete alatt három páncélozott csapatszállító érkezett a tünte­tők feloszlatására. Néhány tüntető (pl. Kóró Eta) a tank elé feküdve tartóztatta fel a tankot, míg mások felugrottak arra, barátkozni kezd­tek a személyzettel, s onnan szavaltak. A szovjet gyalogság a nyomdába 160 Kaján, 1996. 449. o.; HL 1956-os' gyűjtemény. 11. ő. e. A Tizeshonvcd karhatalmi zászlóalja története. 70

Next

/
Thumbnails
Contents