Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)

A követelésektől a lincselésig

a jelenlévőkkel, hogy a fiatalok a megyei rendőrkapitányság épületé­ben vannak. Ennek hatására a tüntetők a városi rendőrkapitányság két tisztje, Kiss János főhadnagy és Dudra Kálmán őrnagy (városi rend­őrkapitány politikai helyettese) vezetésével elindultak az AVH Zsolcai kapuban lévő megyei centrumához. Majtényi Sándor telefonon értesí­tette a megyei főosztályt a történtekről, így ott már felkészülten fogad­ták a tömeget.65 A Búza téren heti vásár volt, ahonnan sok kíváncsiskodó csatlako­zott a tüntetőkhöz. Sok volt a diák is, mivel a középiskolákban reggel a forradalom miatt kihirdették a tanítási szünetet. így 9 óra után ha­marosan már mintegy hét-kilencezer ember tolongott az AVH megyei főosztálya előtt. Az ÁVH-sok védelemre rendezkedtek be. Az őrséget emeleten­ként osztották el, majd egy operatív vezetői megbeszélésen Vörös Ba­logh István alezredes úgy rendelkezett, hogy fegyverhasználatra csak az ő rakéta fellövéssel kiadott tűzparancsa alapján kerülhet sor.66 Az épülettel szemközti Bocskai laktanyában megkettőzték az őrsé­get. Bár az éjjel parancsot kaptak az „ellenforradalom” leverésére, a Zombori Sándor alezredes távollétében intézkedő Simon István őr­nagy megtiltotta a tüzelést.67 A történtekről gyorsan értesült a megyei munkástanács és a diák­parlament, s mindkét szerv küldötteket indított a helyszínre, hogy el­kerüljék az összecsapást. Rozgonyi Ernő utasítására Szíj Zoltán, a di­ákparlament egyik vezetője kb. 50 hallgatót küldött a helyszínre a tün­tetők szétoszlatására, azonban ők sem jártak sikerrel.68 9 óra tájban a sokaság egyre hangosabban követelte, hogy bocsás­sák szabadon az éjjel elfogott fiatalokat. Némi tanácskozás után az AVH parancsnoka beengedett egy ötfős küldöttséget, amely hamaro­san visszatért az utolsó öt fogva tartottal. Ezzel azonban nem érték be az emberek. Rémhír kapott szárnyra, miszerint még több fogoly van 65 Papp László az események után Nagy Ottó rendőr főhadnagytól arról értesült, hogy a főosztályról ekkor kiengedték a még letartóztatott fiatalokat, de nem a tömeg felé, ha­nem a hátsó kerítésen átmászva. így a tömeg a letartóztatottakkal nem találkozott. Az 1956-57-ben készült dokumentumok ezzel szemben azt állítják, hogy csak a tömeg kö­vetelésére engedték ki őket. 66 BFL XXV. 4a. B.1057/1957. Vörös Balogh István bírósági vallomása. 67 ÁBTL V-146307 Zombori Sándor rendőrségi kihallgatása. 1957. ápr. 30. 68 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1720/1957. sz. ítélet Renn Oszkár és tsai ügyében. 34

Next

/
Thumbnails
Contents