Kis József: Miskolc 1956 - Borsodi Levéltári Füzetek 45. (Miskolc, 2006)
A követelésektől a lincselésig
jai útjuk sikeréről másnap, október 26-án a Kossuth Rádión keresztül tájékoztatták a borsodiakat. Földvári Rudolf eleinte Pesten akart maradni, ezért Bogár Károlyra bízta a küldöttség hazavezetését, majd részt vett a Központi Vezetőség október 26-i ülésén. A résztvevők többsége úgy vélte, hogy a felkeléssel a proletárdiktatúra kerülhet veszélybe, s ha nem gátolják meg a jobbratolódást, Nagy Imrét és kormányát is elsodorhatják az események. Ezért úgy döntöttek, hogy katonai eszközökkel kell felszámolni a fegyveres csoportokat. Amnesztiát helyeztek kilátásba azok számára, akik este 10-ig leteszik a fegyvert, ugyanakkor a harcot folytatókat kíméletlen megsemmisítéssel fenyegették meg.51 Földvári Rudolf - vallomása szerint — megszavazta, hogy a „szovjet csapatok teljes erejével és segítségével” felszámolják „a budapesti ellenforradalmi csoportosulásokat, akciókat.”52 A Központi Vezetőség ülése után Földvári — látva a pártközpontban uralkodó fejetlenséget — meggondolta magát és csatlakozott a Miskolcra igyekvő küldöttséghez, így együtt indultak haza. Távollétükben rendkívül fontos események játszódtak le Miskolcon. A munkások demonstrációval akarták nyomatékosítani követeléseiket. Mintegy egyórás huzavona kezdődött, legyen-e felvonulás, majd a vitának véget vetve megindult a Nehézszerszámgépgyár munkássága, s csatlakoztak hozzájuk a DIMAVAG és a Lenin Kohászati Művek dolgozói is. Megkezdődött a diósgyőri nagyüzemi munkásság felvonulása. Üti céljuk eredetileg a város központjában lévő Búza-tér lett volna, de a szervezők el akarták kerülni, hogy a közelben székelő ÁVH-val összeütközésbe kerüljenek. Fekete Simon diákparlamenti elnök és a városi pártbizottság között lefolytatott tárgyalás eredményeképpen a tömeget az egyetemvárosba irányították, s ennek érdekében motoros egyetemistákat indítottak a felvonulók elé.53 A hosszú úttal ki is akarták fárasztani az embereket, hogy ne legyen fizikai erejük egy incidenshez. A menet a Sztálin út - Tizeshonvéd utca - Széchenyi utca - Csabai kapu - Mésztelep útvonalon tartott az egyetemi prérire. Útközben nagy 51 Vida, 1998. 23-24. o. 52 MÓL XX-5-h. 35. dob. 1. köt. Földvári Rudolf rendőrségi kihallgatása. 1958. febr. 12.; Földvári Rudolf saját kézzel írt vallomása. 1958. február 17. 53 B.-A.-Z. m. Lt. XXV-3. B.1720/1957. sz. ítélet Renn Oszkár és tsai ügyében. 28