Tóth Péter: Két tanulmány és válogatott források Szirma történetéhez - Borsodi Levéltári Füzetek 43. (Miskolc, 2004)
TANULMÁNYOK
rás feljegyzései szerint őrparancsnok volt. Kétszer nősült, gyermekei második feleségétől, Ongay Borbálától születtek. 1612-ben súlyos sebet kapott és Szendrőben meg is halt. 45 Végrendelete szerint Szirmán csupán részjószágokkal rendelkezett, amelyeket feleségére és gyermekeire hagyott. Ezenkívül Szendrőben volt háza, Csabán két házhelye, amelyeket vásárolt, valamint Ongán, a Gömör vármegyei Baracán és a zempléni Kenyhecen rendelkezett kicsiny birtokrészekkel (az előbbieket nyilván a felesége révén szerezte). Egy fia volt, Péter, s három leánya, Anna, Katalin és Klára. A végrendelet részletesen beszél ékszerekről, ruhákról, nemesfém és textil házi eszközökről, fegyverekről, állatokról: mindebből egy nem túlságosan vagyonos birtokos nemes körülményeire következtethetünk. 46 Testvérei közül György lett az, aki felnevelte fiát, Pétert. Az árva és gyámja között a későbbiekben is bensőséges lehetett a kapcsolat: legalábbis erre utal, hogy amikor 1640-ben György részint szorongató szükségei, részint pedig gutaütés miatti betegsége gyógyítása érdekében eladta szirmai nemesi udvarházát Péternek, akkor Péter arra kötelezte magát, hogy megtartja őt is és feleségét is annak a kúriának a birtokában életük végéig. 47 Nem teljesen világos, hogy ő volt-e az a Szirmay György (az időpontok ugyanis nem igazán egyeznek), akinek nagyon meggyúlt a baja a törökökkel. Egy, a vármegye törvényszéke elé 1759ben terjesztett keresetből 48 értesülhetünk arról, hogy „a szerencse forgandóságának következtében" fogságba esett és az egri tömlöcben tartották kemény rabságban, amíg az akkori diósgyőri várkapitány, Pap János ki nem váltotta onnét (mivel, mint a kapitány unokája, Nikházy János megjegyezte, rokonai és barátai nem siettek segíteni rajta). Az eset 1665 és 1668 között 45 Némethy Lajos, 1882. 403. p. 46 y—s. 1902. 144—146. p. 47 B-A-Z. m. Lt. IV. 501 /c. IV. I. 36. 48 B-A-Z. m. Lt. ÍV. 501/c. XVIII. XXVI. 1998. sz.