Barsi János: Borsod vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1577-1578 - Borsodi Levéltári Füzetek 41. (Miskolc, 2001)
címen erőszakkal elfoglalta, noha azokat a javakat a tiltakozó akarja birtokolni. 280. (I. 43-44. p.) Bakos grófné nevében a Leleszi Konvent által kiállított prokurátort valló levelet bemutatva Csiga (György) ellen pert indított, mivel nevezett 1576-ban Lukács evangélista ünnepe 108 (október 18.) táján, mikor is adószedő volt, nem tudni, miért, a felperes aszszony görömbölyi jobbágyát, Borbély, vagy Miskolcy Jánost a saját szőlőjébe vitette, s ott annyira megverette, hogy a jobbágy néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Ennek bizonyítására kért szolgabírót és esküdtet, Hatványt és Czikót. Mileticz Csiga nevében követelte, hogy grófné asszony esküdjön meg, miszerintis ő maga hallotta volna Csiga azon kijelentését, hogy szántszándékkal öli meg Borbélyt. ítélet: a jó hír és állapot megtartása végett mind a nemesek, mind a nemtelenek kerüljenek bizonyítási eljárás alá. 109 281. (I. 44. p.) Hartyányi, Újszászy és Bolyky szolgabírót és esküdtet kértek, Keresztest és Bárczy Györgyöt, hogy Mileticz György jobbágyaira rábizonyíthassák a vérontást, s hogy az arra való okot ismertessék. 282. (I. 44. p.) Mileticz Hatvány nevében a vármegye által kiadott prokurátort valló levelet bemutatván Csinory (Kövér Ferenc) ellen pert indított, hogy régebben indított perét felülvizsgáltassa. Omány a vármegye által kiadott prokurátort valló levelet bemutatván Csinory (Kövér Ferenc) nevében előadta, hogy az a per már elévült dolgokat tartalmaz, ezért semmiféleképpen nem lehet a régi pert perújítással újra tárgyalni. 283. (1. 44. p.) Domaky és Császthay előadták, hogy Pelinyi Mihály kötelezte magát arra, hogy az Úr születésnapjára 110 (december 25.) a Mályiban és Csabán található javait visszaváltja Sújtay Jánostól és Olcsváry Farkastól, s a visszaadja nekik a zálogpénzt. 284. (I. 44. p.) Erdőhegyi Boldizsár kért szolgabírót és esküdtet, Keresztest és Bolykyt, hogy visszakapja Daróczy Mátétól a szőlőt és az egyéb, általa elvitt javakat. 285. (I. 44. p.) Basó Farkas vizsgálati bizonyításra kért szolgabírót és esküdtet, Korhyt és Szászfayt.