Barsi János: Borsod vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1577-1578 - Borsodi Levéltári Füzetek 41. (Miskolc, 2001)

rendelkeztek, hanem amijük most van, azt a felperes kapta az alpere­sektől, s ebből lett a bérlet. Felperesek tiltakoztak, mivel Anna asz­szony szőlőjét az atyjuk halála után adták ki, de jövedelméből eddig semmit sem kaptak. Ezenfelül Máthé Katalint, aki már öreg, s aki ed­dig mindig velük lakott, alperes kiűzte a házból. Alperes tiltakozott, mondván, hogy Máthé Katalint azért küldte el, mert préda volt. ítélet: a felperesek kötelesek kiegészítő papírokkal alaposabban bizonyítani, hogy a javak jövedelméből semmit sem kaptak, hiszen a javak jöve­delmét is osztályra kell bocsátani, kivéve azokat a jövedelmeket, ame­lyek már az új házasságból származnak. Hasonlóképpen járjon el Mát­hé András alperes is, s a kimutatott javakat a fenti módon kell az ő esetében is osztályra bocsátani. Alperes fellebbezett. Felperesek kifo­gásolták, hogy az ősi javak bevételét miért nem lehet osztályra bocsá­tana s állítják, amit egyfelől perelnek, azt nem lehet másfelől perelni, ítélet: a felperesek kifogásának helyt kell adni, evégett nem lehet az ügyet egyszerű módon fellebbezésre beterjeszteni. 6 84. (I. 23. p.) Teleky Pál és Teleky Lukács prokurátort állított. 85. (I. 23. p.) Csiga György személyesen előadta, hogy kárt fog szenvedni, ha Lugnay János esküt tesz arra, hogy 16 forintját nem adta volna meg neki. 86. (I. 23. p.) A jószágos nemesek Kövér Ferenc kötelező levelére előadták a szék jegyzőjének: magukra vállalják a kötelező levéllel a harminchárom forintot, de csak úgy, ha az a pénz, ami a nemes közön­ség adójából származik, a saját helyére kerül vissza a régi gyakorlat szerint. 87. (I. 23. p.) Bakos pert indított Kubinyi Kristóf nevében Deren­csényi Miklós ellen. 88. (I. 23. p.) A Huszár István féle pert Réghy János peréről Puth­noky Mihály gyámjára és néhai Réghy János fiára, Réghy Kelemenre át kellett szállatni. 89. (I. 23. p.) Szilizy Kristóf tiltakozása Báthory ellen: Szilizy vé­di nemesi előjogait, és követeli azon jogának érvényesülését, hogy a sajószentpéteri nemesi kúriájában bort és égetett italokat kocsmáltat­hasson. 90. (I. 23. p.) A Forgács Simon féle pert néhai Réghy Jánosról fiá­ra, Kelemenre át kellett szállatni.

Next

/
Thumbnails
Contents