Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)

A „SZOCIÁLIS TÁBOR" - A „telepesek"

1952-ben is beíratták gyermekeiket hittanra. 229 Velük együtt került Borsósra a már egy évvel korábban hozzá­juk kitelepített 5 budapesti család és egy bárónő, Stefi né­ni, aki a táborban önkéntes védőnőként lelkiismeretesen ápolta betegeit. Június 30-án egy veszprémi állatorvos jutott ugyanerre a sorsra 4 családtagjával. Másnap a békés megyei Kaszaperről 2 gazdálkodót hoz­tak feleségeikkel. - Július 2-án 23 fő, 5 család érkezett Várpalotáról. A legen­da szerint a városi párttitkár haragudott rájuk, azért ke­rültek a Hortobágyra. Lehetséges, de valószínűbb az a feltételezés, hogy a tanácsok megtisztítása folyamán ke­rültek az ÁVH figyelmének központjába, hiszen mind az 5 családfő közigazgatási tisztviselő volt. Velük együtt ér­kezett egy fő Székesfehérvárról. - Július 13-án egy asszonyt hoztak fiával együtt Kisköréről. - Július 17-én történt meg Kiskörén a kitelepítés, 17 főt vit­tek el. Hasonlóan Besenyőtelekhez, innen is elhurcolták az ide kitelepített budapestieket is, 4 család helyből, 2 család és egy egyedülálló a fővárosból. Másnap 22 személyt hoztak, két alföldi településről: Békéssámsonról és Tótkomlósról, majd 21-én egy főt Ka­szaperről és Szolnokról. Tervszerű tisztogatás volt ez is, a három település a Hódmezővásárhely Békéscsaba főút­vonal mellett fekszik 15-20 kilométerre egymástól. Az okokat kutatva Tótkomlós esetében szinte anekdota-szerű indokról olvashatunk Isépy Tamás visszaemlékezésében: „Tótkomlóson valamilyen népgyűlés volt, és az egyik tevékeny résztvevő javaslatként bekiabálta, hogy le kellene váltani a ter­mészetfelelőst, mert kevés az eső és nagy a szárazság. A bekia­bálást az államvédelmi szakértők úgy értelmezték, hogy a bekia­báló valójában Rákosi leváltását követelte, hiszen az ő elképzelé­229 Isépy T. 2001.: 218. p.

Next

/
Thumbnails
Contents