Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)

Bevezetés

BEVEZETÉS „A történelem visszatükröződik életünkben" (Horváth Barna) Az Európa szférális megosztására irányuló, már 1944 ok­tóberében megkezdett nagyhatalmi alkudozások megváltoz­tatták a földrész hatalmi szerkezetét. Hazánk a Szovjetunió érdekszférájába került, ami a nemzeti szuverenitás ismételt elvesztéséhez vezetett. A Szovjetimió a szövetségi rendszeréhez csatolt európai szocialista országokat birodalma külsó' tartományainak tekin­tette: konszolidált körülmények között irányította és ellenő­rizte őket, kritikus helyzetekben politikai, végső esetben kato­nai intervenciót alkalmazott. Az 1948 júniusában a Magyar Kommunista Párt és a Szo­ciáldemokrata Párt egyesítésével konstruált Magyar Dolgozók Pártja (MDP) híven igazodott a kötelező mintához, a bolsevik típusú kommunista párt sztálini alakváltozatához. Gerő Ernő 1949 februárjában — szándéka szerint örök időkre, a valóság­ban négy évtizedre szóló hatállyal — abban látta e hatalmi struktúra eredményes működésének alapfeltételét, hogy „... a párt átfogja a politikai, gazdasági, állami, kulturális élet minden területét". 1 Az MDP központi osztályai irányították és ellenőrizték az alsóbb szintű pártszerveket, a minisztériumokat és más orszá­gos hatáskörű szerveket, a társadalmi és tömegszervezeteket. Mivel azonban a pártközpont osztályai a vezető pártszervek alárendeltségében működtek, Magyarországon 1948 és 1956 között a tényleges hatalmat az MDP országos vezető szervei, azokon belül az operatív szervek, 1953 júniusáig elsősorban a Központi Vezetőség (KV) Titkársága, azt követően a KV Poli­tikai Bizottsága gyakorolták; egészen pontosan: a hatalom i MOL M-KS-276.L 54/24 őe.

Next

/
Thumbnails
Contents