Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)
Ajánlás
AJÁNLÁS A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár 33 évvel ezelőtt indította útjára a „Borsodi Levéltári Füzetek" címú sorozatot, amelyben a kiadvány célját a szerkesztő az alábbiakban fogalmazta meg. „A sorozat egyes darabjai a megyében és a tágabb régióban folyó hely- és köztörténeti kutatásokat kell, hogy segítse, a kutatási segédletek, katalógusok, repertóriumok, forrásanyagok és levéltári feldolgozások közreadásával." A sorozat tehát sokszínű tartalommal indult útjára, s mint a közel félszáz eddig megjelent darabja bizonyítja, sokféle igénynek tett eleget és hasznosan szolgálta a tudományos kutatásokat éppen úgy, mint az általános ismeretszerzést. Az „Eltanácsoltak" cím alatt rendszerezett anyag, első közelítésben talán távol esik a sorozat eredeti célkitűzésétől, de annál jobban segíti a XX. század történetének iratokon és forrásokon egyaránt alapuló megismerését. A kötet szerzői áttanulmányozták a rendelkezésükre álló dokumentumokat, s azokat nagyszámú visszaemlékezéssel és illusztrációs anyaggal színesítették, tették egésszé. A kiadvány amikor a XX. század második felének néhány évéről ad tájékoztatást, olyan kérdéseket válaszol meg, amelyre egyre nyitottabb a mai magyar társadalom, s amely igényt formál a részletek megismerésére is. Ezzel egyidőben forrásanyagként jelenik meg a Miskolc monográfia hatodik kötete számára, amely a város történetét 1949-től 1989-ig kívánja feldolgozni. Miskolc, 2003. május