Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)
MISKOLC, A „BŰNÖS VÁROS" - Másnap
börtönre ítélte. Szabadulása után folytatta korábban megkezdett gumijavító tevékenységét. Jómódúvá vált a kor viszonyai között, hozzátartozóit is tudta anyagilag támogatni. Családja továbbra is a Papszer utcai házban lakott. Június 25-én nem voltak otthon, a szülőknél vendégeskedtek Mezőcsáton. Csak a nagybácsi és felesége maradtak a lakásban. Az ÁVH-sok hiába kérdezősködtek, a nagynéni természetesen semmilyen felvilágosítást sem tudott adni. Reggel rögtön értesítette a családot a veszélyről. Szakonyiék még aznap hazamentek, de este egy barátjuknál szálltak meg. A lakásban lévő szobájukat az ÁVH lepecsételte, de nem vették észre, hogy egy rejtett tapétaajtón keresztül is be lehetett jutni a szobába. A szekreter titkos rekeszéből magukhoz vették értékeiket és a szobából is elvittek egy-két dolgot, vigyázva arra, nehogy feltűnjön annak hiánya. A család Budapestre utazott, a Hotel Astoriában szálltak meg, ott töltöttek néhány napot. A két lánynak nagy élmény volt, fel sem fogták milyen veszélyből menekültek meg. Hazájukat elhagyni nem akarták és az országban sem lehetett sokáig bujkálni. Kénytelenek voltak visszatérni Miskolcra. Időközben tájékozódtak a többiek sorsa felől, s egy katonai térképen megtalálták Borsós tanyát, legalább tudták hová kell majd menniük. Először Szakonyit tartóztatták le, majd az ÁVH újra kiszállt a lakásra. Kézbesítették a kiutasító véghatározatot és felszólították a nőket a pakolásra. A teherautóra történő felrakodásnál tudta csak meg Szakonyi felesége, hogy férje végig a ponyva alatt volt, nem engedték neki, hogy segítsen a nőknek. A családot teherautón szállították a Hortobágyra. 144 Másnap Viszonylag bőséges forrásanyaggal rendelkezünk a kitelepítés utáni időszakról. Két nappal a kitelepítés után tartotta az MDP Kohászati szervezete pártértekezletét. Az Acélmű gyáregység előadója a nemzetközi helyzet értékelése után be144 Szakonyi Adrienn szóbeli közlése alapján.