Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)
MISKOLC, A „BŰNÖS VÁROS" - „Eltanácsoltak"
ba, ezért szükségessé vált a tagok felülvizsgálata. 108 Megindult a hajtóvadászat a jobboldali szociáldemokraták ellen. 109 1950-ben megkezdődött a jobboldali szocdemek „feltérképezése". Az MDP Borsod megyei Bizottsága Diósgyőr három nehézipari üzemét és az ózdi kohászati centrumot vetette vizsgálat alá. A július 27-i ülésen tárgyalták az első eredményeket. 110 A gépgyárban 12 jobboldali szocdemet derítettek fel, a Nehézszerszám Gépgyárban 75 volt horthysta katonatisztet találtak. A jelentés szerint az alapszervezetek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a szocdemek jelenlétének és tevékenységének, mert léteztek ugyan, de nem csináltak semmi bajt, csak dolgoztak. „Nem érződik ki belőlük a gyűlölet az ellenség iránt, nincs meg bennük a kellő harci készség az irányban, hogy a nyilvánosság előtt leplezzék le a fejlődésünket, a demokráciánkat eláruló jobboldali szocdemeket. " - hangsúlyozta a megyei titkár. A hortobágyi állománytáblákból nem derült ki, kik voltak azok a szociáldemokraták, akik osztoztak az osztályidegenek sorsában. Legtöbbjüket mégis sikerült beazonosítani, így 8 főt (17 családtaggal), köztük az SZDP városi vezetőjét is kitelepítették. Bűnük mindössze az volt, hogy hűek maradtak a szociáldemokrata múltjukhoz, nem támogatták a két munkáspárt egyesítését és nem is írták alá az egyesítő taggyűlés jegyzőkönyvét. Sorsukban osztoztak azok is, akiknél egyértelműen ki lehet mutatni, kitelepítésüket az MDP által negatívan megítélt, politikai szereplésüknek köszönhették. 3 nemzetgyűlési képviselő, akik a kisgazda párt tagjaként képviselték a várost, illetve a megyét; 2 ügyvéd, 3 tanár, 2 tisztviselő, akik a Pfeiffer-párt 108 Az MDP PB határozata a tag- és tagjelölt felvételi zárlatról és a felülvizsgálatról. 1948. szeptember 2. In: Izsák. L. 1998.: 46-47. pp. 109 Az indokot Rákosi így fogalmazta meg: „... a magyar szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők a Horthy-burzsoázia és a politikai rendőrség szolgálatában álltak. A felszabadulás után angol kézbe kerültek a névsorok, így most is kémkednek, sőt ők kérték a két munkáspárt egyesülését, hogy ily módon beépülhessenek az MDP-be." - MOL. M-KS-276.f. 52/14. 9. p. no B.-A.-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 69.f. 1/21.