Holopcev Péter - Irha Melinda: Eltanácsoltak. Miskolc - Hortobágy 1952-1953 - Borsodi Levéltári Füzetek 42. (Miskolc, 2003)

Dokumentumjegyzék

DOKUMENTUMOK 1. Rákosi Mátyás belpolitikai beszámolója Nagy lendületet mutatott ez az esztendő. Ott volt a Párt­kongresszus. A Pártot rokonszenvvel vette körül a dolgozó né p. Meg­nyilvánult az is, hogy a Párt egységes és egységesen áll a Köz­ponti Vezetőség mögött. Közben történt néhány esemény, ami ezzel a lendülettel szemben kisebb-nagyobb hullámot tudott létrehozni. Egyik a gazdasági helyzet, pontosan az élelmezési helyzet. A Kongresszus befejezésével esett egybe a jegyek kia­dása. Ez természetesen megfelelő visszahatást váltott ki. Az emberek úgy érezték, hogy a népi demokrácia vívmányai és gazdasági megerősödése bizonyos fokig veszendőbe mentek. Volt egy olyan jelenség, amit nem lámattunk előre. Száz és száz dolgozó paraszt elfeketézte a fejadagját, vagy feletette az állataival, mivel szabad kenyeret vásárolhatott. Szerte az or­szágban a kisparasztok morognak és elégedetlenek. Es a luis és zsírjegyet sem tudjuk az egész országba bevezetni. És így helyenként komoly hiány van. Kisebb helyeken is vannak munkások és ezeknél is van bizonyos elégedetlenség. Másik, ami bizonyos fokig a lendületre hatással volt, a Kádár ügy. Amikor Rajkékat letartóztattuk, a nemzetközi helyzet és a belső helyzet és az ügy természete olyan volt, hogy bár először történt, a Párt megerősödve és helyeslően került ki a kérdésből. Rajk letartóztatása után 3 hónappal ki­hozhattuk a kérdést és 4 hónap múlva au ítéletet végrehajtot­tuk. A per tanulságos volt és módot adott a Pártnak, hogy az ellenségre lesújtsunk és minden rendes párttagban a nagyobb éberség, a nagyobb összefogás érzését váltotta ki. A Kádár-ügy olyan nyálas, széttaposott felöntése a Rajk-ügynek, hogy nyil­vánosság elé hozni és belőle második Rajk-ügyet csinálni nem

Next

/
Thumbnails
Contents