Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1561-1563 - Borsodi Levéltári Füzetek 40. (Miskolc 2001)

1607. (I. 225.) Lasztóci Nagy Ferenc a leleszi konvent által kiadott proku­rátort valló levéllel a következőket adta elő Lasztóczy (de eadem) Boldizsár érdekében Lasztóczy Gáspár és Pósa Zsigmond ellen (contra eosdem, lásd az előző bejegyzést): amidőn ezen Lasztóczy Boldizsár Lasztóczy Péter házához ment, hogy meglátogassa a nevezettet, akkor Lasztóczy Gáspár rút szidal­makkal illette őt. Majd amikor saját házához indult, Lasztóczy Gáspár és Pó­sa Zsigmond elálltak az útját és megsebesítették. Bármit is cselekedett tehát az alperes fél, azt a saját maga védelmében cselekedte. 1608. (I. 225.) A vármegye közönsége a következő határozatot hozta: a legközelebbi törvényszéki ülésig mindkét fél - tudniillik Lasztóczy Gáspár és Pósa Zsigmond felperesek, illetve Lasztóczy Boldizsár - bizonyítsa a saját keresetét. 1609. (I. 225.) A vármegye közönsége úgy határozott, hogy ki kell adni az ítéletlevelet Azary Zsigmond ellen és Kálnássy Gergely (nobilis) érdekében az utóbbi személy valamely szervitorának a megsebesítése miatt. 1610. (I. 225.) Cseley Zsófia asszony (nobilis) a második alkalommal intet­te Cseley Lőrinc özvegyét (nobilis) az öt megillető jegyajándék felvétele miatt. 1611. (I. 225.) A vármegye közönsége a következő határozatot hozta: garai Bánffy Katalin asszony (magnifica), néhai Telekessy Imre (magnificus) öz­vegye rögtön a Pozsonyban meghirdetett országgyűlés után tegye le az eskü­jét Zemplén vármegye törvényszéke előtt, egyedül csak a maga személyében Móré Gáspár, mint a gyermek Boda István gyámja ellen, de nem arról, hogy néhai férje, Telekessy Imre ezen Móré Gáspár akaratából halásztatta a Pa­loscsa nevü halastavat, hanem arról, hogy ő ugyanazzal a jogcímmel birto­kolja azt, mint a király őfelségétől nyert egyéb birtokokat. A „gyalom'"-nak nevezett háló pedig addig is maradjon az ispán úr kezénél. 1612. (I. 226.) A vármegye közönsége a következő határozatot hozta: mivel Vékey Ferenc Móré Gáspár esküjére bocsájtotta az ügyet abban a tekintetben, hogy néhai Telekessy Imre nem olyan formán birtokolta a Paloscsa nevü ha­lastavat, ahogyan a többi, a király őfelségétől nyert birtokait, hanem a neve­zett Móré Gáspár akaratával és beleegyezésével halásztatta, ezért Móré Gás­pár is tegyen esküt állításának bizonyítására. Az eskütételre kitűzött határnap a mostantól számított tizenötöd nap (július 28-a), de ha a nevezett ma akarná az esküt letenni, szabadon megteheti. Ha pedig letette az esküt, akkor Bánffy Katalin asszony (ipsa domina, lásd az előző bejegyzést) adja neki vissza a hálót és a birtokrészt, s ha keresni akarná azután a mondott halastóban lévő részét, akkor az új adomány szerint és a jog útján szabadon eljárhat. Továbbá, ha Bánffy Katalin asszony nem akarna esküt tenni, akkor el kell marasztalni hatalmaskodás vétkében.

Next

/
Thumbnails
Contents