Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1561-1563 - Borsodi Levéltári Füzetek 40. (Miskolc 2001)

bágyot Pazdicsy Ágostontól (egregius). Amikor pedig a vizsgálatot elvégez­ték és kinyilvánították, hogy a jobbágy szabadon elköltözhet, akkor a neve­zett Pazdicsy Ágoston rút szidalmakkal illette előttük ezen Maginya Lászlót, mondván, hogy „te bestye, kurva fia, árulóm lettél." - Mindezek alapján Bánóczy Miklós és Kamonyay Tamás ítéletet kér a törvényszéktől, kijelent­vén, hogy mivel a jobbágy szidalmazása előttük, mint bírák előtt történt, sé­relem esett becsületükön, amelyet a vármegye megoltalmazni tartozna. 2437. (I. 403-404.) Pazdicsy Ágoston érdekében a vármegye által kiadott prokurátort valló levéllel Szentmarjay Mátyás a következőket válaszolja az előterjesztésre (lásd az előző bejegyzést): Pazdicsy Ágoston semmit sem mondott a nevezett szolgabíró és esküdt tisztessége ellen, hanem a köteles tisztelettel bánt velük. Amit pedig a jobbágynak mondott, azt mondhatta, hi­szen a nevezett akkor még az ő jobbágya volt. Ezért tehát semmiféle bünte­tésben nem lehet elmarasztalni. 2438. (I. 404.) A vármegye közönsége az ügyben (lásd az előző két bejegy­zést) a következő ítéletet hozta: Pazdicsy Ágostonnak tisztelettel kellett volna beszélnie a vármegye által kiküldött, tehát a vármegye személyében megje­lent és eljáró szolgabíró és esküdt előtt; s mivel nem így cselekedett, hanem gyalázkodó szavakat mondott, ezért a törvénycikkelyek által megszabott 100 forint büntetésben kell elmarasztalni. - Pazdicsy Ágoston nem nyugodott bele ebbe az ítéletbe, hanem megfellebbezte azt. 2439. (I. 404.) A leleszi prépost úr a törvénycikkelyekben foglaltaknak megfelelően visszakövetelte Vékey Ferenctől (egregius) Nagypál Mihály job­bágyot, aki szökevény módon távozott el Lelesz oppidumból Perbenyik pos­sessióba. Az ügy elintézésére a vármegye törvényszéke kiküldte Szalonthay Bálint és Vékey Imre szolgabírókat, 168 akik a Vízkereszt ünnepe előtti szom­baton (január 2-án) ki is mentek Perbenyik possessio helyszínére és ott tör­vényt hoztak a mondott Nagypál Mihály részéről, de bizonyos ésszerű okokra nézve nem tudták a nevezett jobbágyot visszaadni. A leleszi prépost úr azon­ban nem elégedett meg a szolgabírák által hozott ítélettel, hanem a vármegye törvényszékére fellebbezte meg az ügyet. Ekkor Vékey Ferenc protestációt terjesztett a vármegye közönsége elé, amely szerint a mondott prépost fog­ságba vetette Nagypál Mihályt, jóllehet az ügy fellebbezés alatt áll. Ezt hall­ván Oroghványi Gergely a következőket válaszolta: nem tagadja, hogy a pré­post úr valóban elfogatta a jobbágyot, de azon okból cselekedte azt, hogy át­adja a kapitány úrnak, aki kezességet vállalt a dologban. - Az elmondottak alapján a vármegye közönsége azt az ítéletet hozta, hogy a leleszi prépost urat a jobbágy elfogatása miatt a törvénycikkelyek által meghatározott 100 forint büntetésben kell elmarasztalni. 1 63

Next

/
Thumbnails
Contents